Adventi gyertyagyújtás a menekültekkel

  1. november 29. – 16:15, Szentháromság Templom, Bicske

Az advent szó jelentése „eljövetel”, karácsony előtt, az Úr eljövetelére történő várakozás időszaka. Krisztus azonban nem csak a megtestesülésben jött el közénk. Nap mint nap találkozhatunk vele a szegényeken, a betegeken, a magányosokon keresztül. És idén eljött hozzánk több százezerszer menekült ember képében is.

Sokan közülük Krisztusért szenvedtek üldöztetést és most hazájuktól távol, a szerető család és az otthon melegének hiányában várják a karácsonyt.

Legyünk ezeknek az embereknek a családja, legyünk testvéreik Krisztusban és várjuk velük együtt az Úr eljövetelét, advent I. vasárnapján (2015. november 29-én) 16:15-kor a bicskei Szentháromság Templomban (2060 Bicske, Hősök tere 1.)ahol angol nyelvű szentmisét mond P. Harrai Levente SJ melynek keretében meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját is.

A szentmisét követően a plébánia közösségi termében beszélgetést és agapét tartunk, ahova meghívjuk a bicskei befogadó állomáson élő nem keresztény menekülteket is.

Találkozó:

15:00 – Budapest, Déli pályaudvar – (a vonat 15:20-kor indul, Bicske alsó állomásig megyünk), vagy egyéni utazás esetén 16:00-kor a plébánia közösségi termében.

Hazautazás:

19:01 – Bicskei alsó vasútállomás (érkezés 19:39 – Budapest, Déli pályaudvar)

A vonatjegyet mindenki egyénileg vásárolja meg. Teljes ár (oda-vissza) 1.490 Ft, diákigazolvánnyal 750 Ft.

Kérjük, az agapéhoz hozz süteményt, ha van rá lehetőséged!

Szeretettel várunk!

Jezsuita Menekültszolgálat és a Szent Egyed Közösség