Látogatás a “Canisiusban”, a berlini jezsuita gimnáziumban

Azt számos felmérésből és jelentésből jól tudjuk, hogy Németországban igen magas a befogadott menekültek száma, köztük a menekültstátuszt kapott tanköteles kiskorúaké is. Mi történik velük? Milyen iskolákba kerülnek? Hogyan szervezik meg az oktatásukat? Milyen nehézségek merülnek fel? Milyen jó válaszok és jó gyakorlatok alakulnak ki a munka során?

Ezekkel a kérdésekkel vágtunk neki a látogatásnak a magyar Jezsuita Menekültszolgálat munkatársaiként. Nem csalódtunk, ugyanis nagy szeretettel és beszélgetésre, tapasztalatcserére nyitottan fogadtak bennünket. Nem csak a tanárok és a vezetés, hanem a diákok is. A menekült tanulók is. Módunkban állt beszélgetni nem csak az intézmény rektorával, igazgatójával, de a tanárokkal is, mint például az osztályfőnökként is tevékenykedő német mint idegen nyelv tanárral, vagy a fiatalok mindennapjait támogató szociális munkással, de ugyanígy beszélgethettünk az érintett tanulókkal is.

Németország természetesen egy másik környezet, az iskola tapasztalatai egy más kontextusban értelmezendőek. Ugyanakkor érdemes észrevenni azt is, hogy ezek a tapasztalatok számukra is frissek, hiszen ezek az osztályok, az úgynevezett “Willkommensklasse”-k csak 2015-ben nyitották meg kapuikat abból a célból, hogy egy év alatt felkészítsék a tanulókat arra, hogy nyelvi készségeik fejlesztésével és a kulturális környezet fokozatos adaptálásával alkalmassá váljanak az oktatási rendszerbe való bekapcsolódásra. Ez, természetesen, nem megy egyik napról a másikra, még Németországban sem. Tanulási folyamatban vannak ők is, ahogyan mi is itt Magyarországon. Ők is keresik a – bennünket is mozgató- válaszokat arra, hogy miképp lehet minél hatékonyabban felzárkóztatni egy fiatalt, hogy milyen eszközökkel fokozható a befogadás folyamata, és így tovább. Ezt a tanulási folyamatot erőteljesen értékként kezelik, amely szemléletet mindnyájunknak célszerű szem előtt tartanunk. Ha így teszünk, az értékelt apró, tanuló lépésekkel talán messzebbre juthatunk együtt, befogadó és befogadott, pedagógus és segítő szakember, mint ha mindenre egyből tudnánk “a” választ. Instant válaszok nincsenek. Együtt kell fellelnünk őket, tanulóról tanulóra.

Amit megtapasztaltunk ottlétünk néhány napja során, az igazán inspirálóan hatott ránk. Természetesen, amit láttunk, az csupán a jéghegy csúcsa, ugyanakkor örömteli csúcsa. Bízunk benne, hogy a Németországban élő menekült tanulók zöme hasonló jó tapasztalatokat szerzett, mint azok a fiatalok, akiket mi megismerhettünk.