Szerzetesek és laikusok – imával és tettekkel a menekültekért

Augusztus 10-én, hétfőn este a jezsuiták kezdeményezésére sok hívő, köztük szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak, plébániai közösségek tagjai közösen imádkoztak a világ békéjéért és azért, hogy megértsük, keresztény emberként mit gondoljunk, mit tegyünk a hazánkba érkező menekülthullám láttán.

Minden második hétfőn imádkoznak a menekültekért a budapesti Mária utcai Jézus Szíve-templomban. A kezdeményező jezsuita rend minden alkalommal más-más közösséget kér fel az imádság vezetésére, ez alkalommal a Szent Egyed közösség volt soron. A helyi karitász vállalta, hogy adományokat gyűjt, amelyeket aztán az összegyűlt hívek kivisznek a II. János Pál pápa téren táborozó menekültekhez. Augusztus 10-én az imádságot tanúságtétel és szentmise követte, majd közösen felkeresték az utcán élő menekülteket.

A templomot este hat óra körül lassan megtöltötték a hívek. A szociális testvérek a napokban káptalant tartanak Budapesten, közülük sokan részt vettek az imádságon és az azt követő szolgálaton. Többen ott voltak a vendéglátó jezsuiták közül, eljöttek a Jézus Kistestvérei női szerzetesközösség tagjai és több mozgalom, imacsoport, így a helyi karitász képviselői, a templomban működő Lélegzet csoport, a Cenacolo közösség, a Csücsop ifjúsági közösség néhány tagja.

 

A teljes cikk a Magyar Kuríron olvasható: http://magyarkurir.hu/hirek/szerzetesek-es-laikusok-imaval-es-tettekkel-menekultekert