Önkéntesek karácsonya
December 13-án önkénteseivel együtt ünnepelte a karácsonyt és zárta az évet a JMSZ és a Lehetőségek Iskolája. Ez az együttlét alkalmat adott megköszönni az egész éves önzetlen és nélkülözhetetlen munkáját azoknak, akik velünk dolgoznak; ugyanakkor arra is, hogy a két szervezet munkatársai jobban megismerjék egymást és egymás szolgálatát.
Külön fénypontja volt az estének a meglepetés-vacsora, amit két afgán fiatal készített el számunkra. Nehéz eldönteni így utólag, hogy mi aratott nagyobb sikert: a leves a különleges fűszerezéssel (sokan többször is vettünk belőle, pedig bizony még a könnyünk is folyt, olyan erős volt); a rizses kecskehús (hogyan csinálták, hogy a rizs nem tapad össze, a hús pedig ilyen puha?); vagy a két fiú magyar nyelvtudása (minden különösebb gond nélkül sorolták el a főzéshez használt összes fűszer nevét). Akkor és ott talán senki számára nem volt kérdés, hogy hatalmas érték van ebben a találkozásban.
Szeretnénk ezúton is megköszönni minden önkénteseinknek,azoknak, akik velünk ünnepeltek 13-án, és azoknak is, akik nem tudtak ott lenni, hogy együtt dolgozhattunk 2017-ben. Sokat jelent nekünk a munkátok, hiszen részben ez teszi lehetővé a szolgálatunkat. Bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk veletek, számítunk rátok!