Rólunk mondták – egy 35 éves ukrán édesanya vallomása

„2022 februárjáig egy átlagos család voltunk. A férjem egy teherautó-abroncsszerelő műhelyben dolgozott, én egy építőipari cégnél dolgoztam igazgatóként, a lányom iskolába járt. Felújítottuk a lakásunkat, és terveket szőttünk a jövőre nézve. Február 24-én jött a fordulópont, 25-én minden bolt bezárt, be kellett szereznünk élelmiszert. És mindezt folyamatos ágyúzás mellett. Aztán elkezdtük elveszíteni a villanyt, a gázt, a vizet. És időnként az egészet együtt. Március 8-án egy gránát felrobbant a ház alatt, és ablak nélkül maradtunk a gyerekszobában. Egy hónapig a folyosón laktunk, mert az volt a legbiztonságosabb hely a lakásban. Amikor egy szomszédos tömbben a legfelső emeleten lévő lakást lerombolták, úgy döntöttünk, hogy elköltözünk, mivel nem volt erőnk a szülővárosunkban maradni. A városból kivezető független utakat már lezárták. Anya, én és a lányom evakuációs transzporttal mentünk el. Férfiakat nem vittek. A férjem otthon maradt.
Amikor Lembergbe értünk, felmerült a kérdés, hogy merre menjünk tovább. Félelmetes volt Ukrajnában maradni. Abban a hitben, hogy egy hónapra elmegyünk, jegyet vettünk Magyarországra. 2022. április 1-jén már Budapesten voltunk. Nagyon kiéleződött a kérdés, hogy hol fogunk lakni. Először önkéntesek segítettek, majd hétköznapi emberek segítettek. Június 4-én pedig jött egy üzenet a férjemtől, hogy kórházban van sérüléssel. Anyámat és lányomat Budapesten hagyva elmentem a férjemhez. Fél évet töltöttünk a kórházban, amíg a férjem legalább mankóval fel tudott állni. Újra tanult járni és ülni. 

November 25-én a férjemmel 70 óra buszozás után megérkeztünk Budapestre. Szerencsém volt, hogy szinte azonnal találtam munkát. De a pénz kérdése nagyon akut volt, hiszen fizikailag csak én tudtam dolgozni. És négyünket kellett eltartani. Nagyon szerencsések voltunk, hogy a JMSz az utunkba került. Az ő segítségük és támogatásuk felbecsülhetetlen volt. A támogatás a közüzemi díjakhoz való hozzájárulás, az étkezési utalványok, a higiéniai csomagok formájában érkezett, ami sokat segített a családunknak egy nehéz időszakban. Mindig igyekeztek erkölcsileg is támogatni minket, amiért külön köszönet nekik.
Jelenleg a férjem is már dolgozik, így már két kenyérkereső van a családban.
Félve tervezünk a jövőre nézve. Végül is, mint kiderült, nagyon gyorsan dugába dőlhetnek a terveink. Most csak élünk és élvezzük minden napunkat.”