A menekültek világnapja margójára

A közelmúltban jelent meg Ferenc pápa harmadik enciklikája, “Örüljetek és ujjongjatok” címmel. A pápa személyes hangvételű írása meghívás minden keresztény számára, hogy bátran törekedjenek az életszentségre, minden élethelyzetben, családi állapotban, hivatásban, egyszóval a mindennapokban. Szól az imádságban végzett megkülönböztetésről, korunk sajátos hitbeli tévedéseiről és két evangéliumi helyet kibontva bemutatja az életszentség útját mai korunkban, amire mind meg vagyunk hívva.

Az egyik szakasz a nyolc boldogság, melynek alapvető üzenete ebben a kontextusban, hogy valódi boldogságunk épp akkor találhatjuk meg ebben a világban és majd az örök életben, ha a boldogságok – azaz az életszentség útját Jézussal együtt járjuk.  A másik szakasz pedig az utolsó ítéletről szóló példabeszéd, melyben Jézus az irgalmasság cselekedeteit gyakorlókat nevezi áldottaknak, mondván: “Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)

Így a menekültek világnapjára való előkészületként az enciklika ezen szakaszából szeretnénk azt a két pontot idézni, melyek az idők jeleire irányítják a figyelmünket, az öt kontinensre kiterjedő migrációs krízisre és arra, hogy mire hív minket Isten szava ebben a helyzetben:

“Gyakran hallani, hogy azt mondják: a relativizmussal és a mai világ korlátaival szemben csak marginális téma például a migránsok helyzete. Egyes katolikusok azt mondják, hogy a “bioetika” súlyos kérdéseihez mérten csak másodlagos téma. Érthető, ha így beszél egy politikus, akit csak saját sikerei érdekelnek, de nem érthető, ha egy keresztényről van szó, akihez csak az a magatartás illő, hogy felöltözteti a testvérét, aki az életét kockáztatja azért, hogy jövőt biztosítson a gyermekeinek. Fel tudjuk-e ismerni, hogy éppen ezt várja tőlünk Jézus, amikor azt mondja, hogy őt fogadtuk be minden idegenben (vö. Mt 25,35)? Szent Benedek ezt fenntartások nélkül elfogadta, és ha ezzel meg is bonyolította a szerzetesek életét, elrendelte, hogy minden jövevényt, aki a kolostornál jelentkezik, úgy fogadjanak “mint magát Krisztust” (vö. Regula 53,1), még az imádás gesztusait is fejezzék ki iránta (vö. Regula 53,7), és hogy a szegény zarándokkal “a legnagyobb gonddal és szeretettel” bánjanak (vö. Regula 53,15).

Valami hasonlót vár el az Ószövetség, amikor ezt mondja: “Az idegent ne használd ki és ne nyomd el, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban” (Kiv 22,20). “A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén” (Lev 19,33-34). Tehát nem egy pápa találmányáról, vagy múló rémálomról van szó. A jelen helyzetben nekünk is végig kell járnunk a lelki megvilágosodás útját, amelyről Izajás próféta beszélt, amikor azt kérdezték tőle, mi kedves Isten előtt: “Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal” (Iz 58,7-8). ” (Gaudete et Exsultate 102-103.)

Kiss Ferenc SJ