Rólunk mondták – Olena története

„Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor felhívtam a férjemet, aki szerencsére éppen Magyarországon dolgozott. Én már gondolkodás nélkül pakoltam a papírjainkat és a legfontosabb iratainkat. Azonnal szólt, hogy minél hamarabb induljunk a határra, Magyarországra. Így hát elindultunk Magyarországra a legfontosabb iratainkkal és egy váltás ruhával” – emlékezik vissza Olena.
„Szívem mélyén reméltem, hogy ez nem tart tovább hat hónapnál vagy egy évnél, hogy minden a régi lesz. Hogy hazamegyünk és folytatjuk az életünket. De sajnos most be kell látnunk, hogy ez nem így van, és ki tudja, mi lesz ezután” – fejti ki.
Sikerült lakást bérelniük és beíratni a gyerekünket a helyi óvodába. A következő kihívásuk az volt, hogy Olena munkát találjon. „Sajnos ez nem ment olyan könnyen és gyorsan, mivel nem könnyű rugalmas munkát találni egy gyermek mellett. Nem volt könnyű” – emeli ki. Egy idő után a bizonytalanság és a szorongás kezdett Olenára hatni.
„Amikor egy kicsit tényleg elfogyott a remény, és nem találtam munkát, akkor hallottam a JMSZ-ről. Szerencsére bekerültünk a támogatási programba, ahol nem csak anyagi segítséget kaptunk a lakhatáshoz, hanem igazi lelki segítséget is, hiszen mindig tudtak egy kis bátorítást nyújtani” – meséli.

„Ez nagy segítség volt számunkra. Mert úgy érzem, hogy egy olyan közösséghez tartozunk, ahol, ha problémám van, elmondhatom nekik, és megpróbálunk megoldást találni. Ha mással nem is, de legalább néhány bátorító szóval. És ami a legtöbbet adta nekem a közösségtől, az az, hogy megpróbáltak rávenni, hogy gondoljak a hosszú távú jövőnkre, próbáljunk itt tervezni, ne a múlton rágódjunk” – emeli ki.