Ferenc pápa a szeptember 6-i vasárnapi Úrangyala imádság után felhívással fordult egész Európához:


„Isten irgalmasságát a  mi tetteinken keresztül ismerjék fel, amiként ezt tanította nekünk Boldog Kalkuttai Teréz anya, akinek halála évfordulójára tegnap emlékeztünk. Menekültek tízezreinek tragédiájával szemben, akik a háború és éhség okozta halál elől menekülnek és útra keltek az élet reményével, az evangélium arra hív bennünket, hogy legyünk a legkisebbek és legelhagyottabbak »felebarátai«. Adjunk nekünk konkrét reményt. Ne csak mondjuk: Bátorság, türelem! A reménység küzdő szellemű, azzal az eltökéltséggel, mely a biztos cél felé halad. Ennélfogva az irgalmasság jubileumi szentévében arra szólítom fel az egész Európa plébániáit, szerzetesközösségeit, kolostorait és kegyhelyeit, hogy konkrétan juttassák kifejezésre az evangéliumot a menekültek befogadásával. Tegyenek egy konkrét gesztust szentévi előkészületként. Európa minden plébániája, minden szerzetesháza, minden monostora, Európa minden kegyhelye, kezdve az én római egyházmegyémmel, lásson vendégül egy családot. A püspöktestvéreimhez fordulok Európában, az igazi pásztorokhoz, hogy az egyházmegyéikben támogassák a felhívásomat, emlékeztetve arra, hogy az irgalmasság a szeretet második neve: »Mindazt, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, azt velem tettétek« (Mt 25,40). Vatikán két plébániája is befogad két menekültcsaládot ezekben a napokban.”

Forrás és kép: Vatikáni Rádió