Rádiós interjú Sajgó Szabolccsal
Lassan tudatosult az országban minden emberben, hogy a menekültválság egy nagyon hosszú folyamat – jelentette ki Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A rádiós interjút itt tudod meghallgatni:
Összeállt egy komoly menekültprogram „Hospes venit, Christus venit” néven. „Ez arról kapta a nevét, hogy a keresztények Krisztust látják a vendégekben. A programnak van egy rövid és egy hosszú távú része. Előbbi lényege, olyan módon válaszolni a menekültek jelenlétére, hogy Krisztus előtt se szégyenkezzünk emiatt. (…) Aki átmegy az országon, ne ellenséges lelkületet tapasztaljon, hanem emberi tisztességükben komolyan vegyük őket. Utóbbi lényege pedig az országban maradó, más kultúrájú emberek integrációjának elősegítése” – magyarázta.
Úgy vélekedett, nemzetközi tranzitfolyosókat kellene létrehozni, hogy minél gyorsabban a „helyükre engedjük” azokat az embereket, akiket Európa befogad.
Arra a felvetésre, miszerint a befogadás parancsa mellett ott van a védelem felelőssége, azt mondta: ha felszállunk egy repülőre, mindjárt halljuk azt, hogy az oxigénmaszkot vészhelyzetben mindenki először saját magára tegye fel, aztán segítsen gyereknek, idősnek, betegnek, különben ő is segítségre szorulhat. Ha van egy normális emberi közösség, egészségben megvan, sokkal többet képes segíteni, mint ha hagyja magát megbetegedni, legyengülni. Az embernek a józan eszét kell használnia, addig segít, ameddig képes rá. Megpróbál az ember segíteni, de ennek határai vannak” – fejtette ki.