Összefoglaló az Egyház Társadalmi Tanításáról a bevándorlással kapcsolatban

BEVÁNDORLÁS

Kompendium 297., 298.

A jobb életfeltételeket keresők is bevándorlónak számítanak, általában olyan munkát végeznek a befogadó országban, amit a helyi lakosok már nem végeznek el.

A helyi munkások számára biztosított jog ugyanúgy jár a bevándorlóknak is, megkülönböztetés nélkül.

Méltányosság és egyensúlytartás elvét kell alkalmazni a bevándorlási hullám szabályozására.

 

Kompendium 156.

A jogok együtt járnak a kötelességekkel, felelősséggel, feladatokkal, a politikai, gazdasági és nemzetközi életben is.

 

KEK 2241.

A lehetőség határain belül a gazdagabb országok tartoznak befogadni az idegent, aki biztonságot és alapvető megélhetést keres, amit szülőföldjén nem találhat meg. Természetes jog, amely a vendéget a befogadó oltalma alá helyezi. A közhatalom ezt tartsa tiszteletben.

„A politikai hatóságok a rájuk bízott közjó érdekében a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételekhez köthetik, különösen az által, hogy a bevándorlókat kötelezik bizonyos dolgokra a befogadó országokkal szemben. A bevándorlóknak viszont hálával tiszteletben kell tartania a fogadó ország anyagi és szellemi hagyományait, engedelmeskednie kell törvényeinek, és hozzá kell járulnia a közterhek viseléséhez.

 

Kompendium 387.

A kisebbségeknek kötelességet is teljesíteniük kell. Működjenek közre azon állam jólétének megteremtésében, ahol élnek.

Az Egyház szeretete meg kell nyilvánuljon a szegények, nélkülözők felé.

 

Gaudium et spes 66.

A közhatalom személyekként és ne termelőeszközként bánjon a bevándorlókkal, család-egyesítést, lakáshoz jutást segítse elő.

A bevándorlók integrálását a társadalomba segíteni kell. Ugyanakkor lehetőség szerint a saját hazájukban kell alkalmat teremteni részükre, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a nép, az ország gazdasági előmeneteléhez.

 

Kompendium 506.

A nemzetközi közösségé, mint egészé annak erkölcsi felelőssége, hogy bármely csoport érdekében beavatkozzon, amelynek az élete veszélyben van, vagy amelynek jogai alapvető területen sérültek.

 

 

HATÁROK VÉDELME

Kompendium 157.

A nemzetek joga a nép önmeghatározása. A béke alapja a népek joga, úgy mint a nép függetlenséghez való joga, a közösségi élethez való jog, a nemzet létezéshez való joga, ez alapjog, saját nyelvhez és kultúrához való jog, jog ahhoz, hogy a nép a maga életét saját hagyományai szerint tervezze meg, s kötelesség a többi néppel a szolidáris magatartás.

Az állam kötelessége, hogy védje a családok jogát, s a politikai közösség és egyház független, önálló demokratikus rendjének autonómiáját.

Az állam működésének alapja a szubszidiaritás.

 

Centesimus annus 434.

Az állam törvényekkel, jogi szabályozás útján működik, a szabad piac és az állam kiegészítik egymást, együttműködnek. (Így joga van határok fenntartására is – BSL)

A nemzetközi rend tulajdonképpen politikai közösségek együttélése, amely minden nép javára kell törekedjen. A nemzetközi közösség jogközösség, amelynek léte valamennyi tagállamának szuverenitásán nyugszik, amelyek függetlenségét nem lehet alárendelő kapcsolatok által korlátozni, vagy semmibe venni. A nép sajátos ismertető jegyei erősen kell, hogy érvényre jussanak.

A Tanítóhivatal elismeri a népek szuverenitását, és a népek közti szolidaritást.

A szubszidiaritás és szolidaritás kölcsönösen kiegészítik egymást.

 

Kompendium 500.

Az állam, a közösség joga és kötelessége az élet és az igazság védelme. Az állami vezetők joga és kötelessége a védelem megszervezése, még fegyveres erővel is. A támadó által okozott kár tartós, súlyos, kétséget kizáró legyen, s a védelem a ne okozzon súlyosabb kért, mint a támadás.

Az állam felelős a békéért.

ENSZ: van jogos védekezés, békét, igazságot védeni fegyveres erővel is lehet.

Az ártatlanokat védelmezni jog és kötelesség, polgári lakosságot úgyszintén.

A háború elől menekülteket védeni, emberi méltóságukat oltalmazni, róluk gondoskodni – kötelesség.

 

Kompendium 514.

A terrorizmus elleni harc erkölcsi kötelesség, az ellene való védekezés jog és kötelesség, az emberi jogokra, jogállamiságra hivatkozva kell folytatni.

Kompendium 513.

Olyan feltételeket kell teremteni, amelyek nem teszik lehetővé annak [terrorizmusnak] keletkezését, kibontakozását.

 

Kép forrása: Wikipédia