A jelenlegi menekültválság – Meghívás és felelősség
Az európai jezsuitáknak, munkatársainknak és barátainknak
2015. szeptember 5.
Kedves Jezsuiták! Kedves Barátaink!
Mindnyájunk láthatta az utóbbi napokban a borzasztó képeket azokról a halott menekültekről, akik Európában biztonságot kerestek. Legtöbbjük Szíriából, Afganisztánból vagy más helyekről érkezett, mint például Szomália és Eritrea, a háború szarva. Hálát adunk azért, hogy európai szinten a nagylelkűség és a szolidaritás oly erős a mi hagyományunkban, ám sajnos ez jelenleg nem jelenik meg politikai kifejezésekben. Egy-két országtól eltekintve oly sok válaszban figyelhető meg az egyre merevebb hozzáállás, a félelem, a határok lezárása. A használt kifejezések – még a politikusok között is – a szélsőségek felé tartanak, ez pedig nem segít a közvéleménynek vagy a lakosságnak abban, hogy megérthessék azt a szörnyű helyzetet, amelyben ezek az emberek magukat találták, sem azt a tényt, hogy a menekültek életükért menekülnek.
Visszautalunk az 1940-es évekhez, amikor a II. világháború után annyi ember menekült a háború és pusztítás elől, amikor a Genfi Egyezmény törvényerőre emelte a menekültek védelmét. Akkor ez az egyezmény jelzőfény volt – a szolidaritás jele; annak jele, hogy elköteleződünk a nemzetközi összetartozás mellett és odalépünk azokhoz, akikről tudjuk, hogy mennyit szenvedtek és azokhoz, akiknek szenvedése továbbra is folytatódik.
John Dardis, az Európai Jezsuita Tartományfőnökök Konferenciájának elnöke levelében a menekültválságról és az európai jezsuiták ezzel kapcsolatos feladatáról ír. 2001 és 2004 között ő volt a JRS Europe vezetője.
Európai közösségünket emlékeztetnünk kell arra, hogy ma a szolidaritás és a befogadás értékeire egyre nagyobb szükségünk van. Ha összevetjük a múlt menekültválságaival – Délkelet-Ázsiában vagy Afrikában, illetve azokkal, amelyek a II. világháború után alakultak ki –, a jelenleg megtapasztalt válság egyenértékű azokkal.
A JRS-t [Jesuit Refugee Service – Jezsuita Menekültszolgálat] Arrupe atya alapította a vigasztalás és az együttérzés szervezeteként, miután látta a Vietnámból hajón menekülő emberek helyzetét. Napjainkban is megindítja szívünket mindazok helyzete, akik háborúk elől – főként a szíriaitól – menekülve hajókon szelik át a Földközi-tengert. A jezsuiták és a hozzánk közel álló emberek azt akarják, hogy tegyünk valamit ezzel kapcsolatban, látni szeretnék, hogy a Társaság tesz valamit.
Büszkék vagyunk a Jezsuita Menekültszolgálat munkájára, amit Európa több részén is végez, fáradhatatlanul dolgozva már oly sok éve a védelem, a tartózkodás és más dolgok biztosításán. Most új kezdeményezésekre van szükség. A JRS már az élvonalban dolgozik a helyzeten, egy kezdeményezés lehetőségét vizsgálja Görögországban, és reméli, Magyarországon is elindít egy programot. Bátorítom ezeket a kezdeményezéseket és kérem, hogy kerüljön sor cselekvésre, amilyen hamar csak lehetséges. Kérem a felsőbb elöljárókat, hogy támogassák és bátorítsák ezeket a tartományok határain átívelő új kezdeményezéseket és benneteket is, hogy segítsetek bármivel, amivel tudtok. Együtt, szolidaritásban kell cselekednünk – néhány kisebb rendtartomány és régió szeretne, de egyedül nem tud segíteni.
Köszönetet mondok Jean-Marie Carrière-nek, a JRS Europe vezetőjének, és csapatának az általuk végzett munkáért, és arra kérem őt, hogy dolgozzon együtt a helyi rendtartományokkal és régiókkal az új programok kialakításán. Alapjában véve tagadhatatlanul szerények erőforrásaink – mi nem egy nagy civil szervezet vagyunk és nem is szándékozunk úgy tevékenykedni. Azonban a keresztény indíttatásból származó kis programok prófétai jelei lehetnek annak, hogy az Ország elkezdődött, hogy a szegényeket felemelik, hogy az idegeneket befogadják, hogy szembe fordulnak az elnyomó rendszerrel.
Most határozottan erre van szükségünk – prófétai szavakra és tettekre, melyek megmutatják az előrevezető utat annak a földrésznek, amely megpróbálja értékeit újra fölfedezni és kifejezni.
Bár ez a levél leginkább a jelenlegi menekülthelyzetről és a JRS-ről szól, szeretném elismerni és megemlíteni itt mindazt a munkát is, melyet Európa-szerte annyi rendtartományunkban és régiónkban végeznek a menekültekért. Jezsuiták és munkatársaik gyakran igen nehéz körülmények között és kevés erőforrásból munkálkodnak a menekültekért, azokért, akik most érkeztek, vagy akik már itt vannak egy ideje. Ez a munka tiszteletre és támogatásra méltó, hiszen azokat az embereket helyezi középpontba, akikről társadalmunk sajnos gyakran elfeledkezik.
Konkrét lépések a jelenlegi helyzetben
– Bátorítom a felsőbb elöljárókat, hogy fontolják meg, hogyan képviselhetnek legjobban rendtartományaik és régióik országaiban egy olyan megközelítést, amely emberi, szolidáris és nyitott.
– Az elöljárók meghívhatják a tanuló rendtagokat arra, hogy heti apostoli munkájukban legyenek önkéntesek egy menekültszállásnál.
– Iskoláink képzéseket indíthatnak a tanároknak, a szülőknek és a diákoknak, néhány esetben pedig meg is nyithatják kapuikat a menekültek elszállásolására.
– Néhány egyetemünkön emberi jogi vagy elvándorlással kapcsolatos központok jöttek létre, vagy szakemberekkel rendelkeznek a katolikus társadalmi tanítást illetően. Néhányuk összeülhet, esetleg a JRS irányításával, hogy együtt reflektáljanak és tervezzék meg a cselekvést.
– Plébániáink megrendezhetik a „Szolidaritás vasárnapját”, amikor fölkérnek egy menekültet vagy a JRS valamelyik európai irodájának képviselőjét, hogy beszéljen a szentmisén.
– A közösségek megfontolhatják, hogy vendégül látnak-e egy menekültcsaládot. A JRS Europe összeállította erre a „Befogadás Programját”.
– Szociális központjaink és folyóirataik is sokat tettek már. Elérhetővé tehetik elemzéseiket honlapjaikon és a régebbi anyagokat kiemelhetik újra.
– Arra kérem a JRS Europe-ot Brüsszelben a helyi JRS irodák által segítve, hogy segítse anyagokkal az újságírókat, a plébániákat, az iskolákat, a püspököket és a püspöki konferenciákat. Ez része képviseleti küldetésének. Közületek, aki ismer újságírókat és véleményformálókat, segítse őket ezekkel az anyagokkal. A JRS Europe politikai állásfoglalásokkal is tud segíteni, hogy a politikai döntéshozókat cselekvésre buzdítsa.
– Kommunikációs szolgálatainkat, mint például honlapjainkat, kulturális és lelkipásztori folyóiratainkat arra kérhetjük, hogy foglalkozzanak kiemelten ezzel a témával az on-line és a nyomtatott médiában egyaránt, hogy tegyék elérhetővé az ilyen anyagokat, és hogy továbbra is frissítsék elemzéseiket.
– Minden jezsuita imádkozzon ezt kérdezve: „Mit tettem én Krisztusért, aki jelen van e menekültekben? Mit teszek Krisztusért? Mit kell tennem Krisztusért?”
– A betegotthonokban élő jezsuitákat és azokat, akiknek sajátos küldetésük a Társaságért és az Egyházért való imádság, különösen kérem arra, hogy gondolkodjanak el a menekültekről és imádkozzanak értük – szükségünk van imáikra.
Bár a menedékjog és a bevándorlás minden bizonnyal összetett témák, a csupasz valóság végül is az, hogy emberek halnak meg. E meghatározó időszakban oda lehet és oda is kell lépnünk hozzájuk. Köszönetet mondok mindnyájatoknak, akik már eddig is oly sokat tettetek.
Földrészünk keresztény gyökerei
Az elmúlt években vita tárgyává váltak a kontinens keresztény gyökerei. Itt az idő, hogy megmutassuk: ez a vita nem csupán a nyelvezetről és a kifejezésekről szól. Segítenünk kell földrészünk és társadalmaink előrehaladásában; meg kell mutatnunk, hogy nemcsak nevünkben, de tetteinkben is keresztények vagyunk; meg kell mutatnunk szeretetünket, nemcsak szóval, hanem tettel is. Ahogy elérkezünk Claver Szent Péter ünnepéhez (szeptember 9.), aki oly sokat tett a rabszolgákért és a kirekesztett emberekért, azért imádkozunk, hogy az ő közbenjárására erőfeszítéseinket áldás koronázza, és ezek az erőfeszítések tartós gyümölcsöket teremjenek.
Baráti üdvözlettel:
John Dardis SJ
Az Európai Jezsuita Tartományfőnökök Konferenciájának elnöke