Ötödik nap – Közös hétvége

Emőke

Lehetetlen, hogy egy buli után ne legyünk fáradtak. A tegnapi Eid Mubarak ünnepség után a mai napunkat kicsit később kezdtük meg. Kettőre értünk ki Fótra, és meglepve láttuk, hogy a BOLDOG HÁZ-ba valaki más is szervezett foglalkozást a fiatal menekültek számára. Szombatonként egy csapat fiatal jön a fiatalokhoz, hogy társasozzanak és minden féle ütős hangszerrel zenéljenek velük. Mi is csatlakoztunk hozzájuk.  Arra jöttünk rá, hogy a fiatalok minden program iránt érdeklődnek, ha valaki elmagyarázza nekik, mit kell csinálni, és kicsit vezeti őket. Legszívesebben a dobokon játszottak, ami segített a másikra való figyelésben, hogy együtt dolgozzanak. Amikor befejeztük a foglalkozást, a fiúk ugyanúgy, mint tegnap az ünnepségen is, beálltak egy körbe táncolni. Aztán az ő ünneplésüknek is vége lett ugyanúgy, mint a mi első hetünknek.  Már várjuk, hogy hétfőtől újra folytathassuk különböző programjainkat a fiatal menekült srácokkal.