Első nap – az út megtalálása
Emőkee Bár már az első napunk végén járunk, az eddigi tapasztalataink pozitívak. A programunkat reggel 9 órakor kezdtük meg Fóton. Először az igazgatóval és a gyermekgondozó központ munkatársaival volt találkozónk, ahol bemutatkoztunk és a fiatalokat fogadtuk. Bemutatkozáskor egy labdát dobtunk körbe és mindenkinek el kellett mondania a nevét, hogy melyik országból jött és hogy hány éves. Az elején nehéz volt átlendülni a nyelvi akadályokon, d rövid időn belül kiderült, hogy páran alapszinten tudnak angolul, így meg is voltak a tolmácsaink. A legtöbb fiatal fiú és Afganisztánból érkeztek, de van köztük koszovói, illetve szoktak érkezni Szíriából, Pakisztánból és afrikai országokból is. Amikor megtudták, hogy számukra elérhetőek leszünk, hogy meghallgatjuk őket és velük maradunk, máris előjöttek a problémáikkal. Segítséget kérte tőlünk, hogy szerezzük vissza a pénzüket és a telefonjukat, amiket elvettek tőlük.
Miután már egy ideje kint a szabadban labdáztunk, több fiatal is beállt hozzánk játszani. Mi is igyekeztünk mindenkit hívni, hogy csatlakozzanak hozzánk. Nagyon látványos volt, ahogyan megváltozott a viselkedésük. Egyfajta kulturális csere volt. Először egy magyar népdalt énekeltünk, majd utána ők is elénekeltek nekünk egy dalt a saját nyelvükön. Nagyon nyitottak voltak a saját kultúrájuk bemutatásakor. Az ebéd szintén mindkét fél részéről nagyon pozitív élmény volt. Velük együtt ebédültünk, amin nagyon meglepődtek, de nagyon örültek és hálásak voltak érte. Irántunk való vendégszeretetük is megnyilvánult, amikor vizet hoztak nekünk és a saját falatjaikat osztották meg velünk. Nagyon fontos volt az ő meghallgatásukra szánt idő, és hogy játszottunk velük. Még dolgoznunk kell a bizalom alapú erősebb kapcsolatért, és hogy több csapatépítő játékot játszunk. Fontos az is, hogy megismerjük egymás kultúráját. Talán jó példa, hogy mi magunk is 4 különböző európai kultúrából érkeztünk hozzájuk, és talán pozitív tapasztalat számukra látni azt, ahogyan dolgozunk és segítjük egymást.
Az elkövetkezendő napokban felújítunk, takarítunk és díszítünk -lehetőleg a fiatalokkal együtt- , hogy létrejöhessen egy biztos hely az interkulturális kapcsolatok fejlődéséhez és a foglalkozások megtartásához.