2022: beszámoló és köszönet
A Jezsuita Menekültszolgálatnál 2015 óta dolgozunk menekültekkel. Az Ukrajnában február végén kitört háború pedig természetesen minket is fokozottabb készenlétbe helyezett. Fő vállalásunk a kezdetektől a menekültek társadalmi befogadásának támogatása volt, nem pedig a humanitárius segítségnyújtás – így egyrészt igyekeztünk megtalálni azokat a pontokat, ahol mi is érdemben segíthetünk, másrészt folytattuk korábban megkezdett munkáinkat is.
A háború első napjaiban felhívást tettünk közzé, amelyben megszólítottuk a jezsuiták, illetve a JMSZ partnereit és barátait, hogy legyenek társaink a menekültek segítésében. Nagyon sokan, hihetetlenül gyorsan és nagylelkűen reagáltak: volt, aki szállást, volt, aki pénzadományt, mások pedig önkéntes munkájukat ajánlották fel.
Az első hónapok a gyors és hatékony segítség jegyében teltek: átmeneti szállást biztosítottunk közel száz főnek, adományokat szállítottunk Ukrajnába, és a határra, illetve – más szerzetesrendekkel és segítő szervezetekkel együttműködésben – jelen voltunk a pályaudvarokon, illetve később a BOK-csarnokban. A felhívásunkra jelentkező önkéntesek számára először képzést tartottunk, majd mindenkit igyekeztünk bevonni a teendőkbe.
Ahogy egyre több menekült érkezett Magyarországra, és megjelent a gyerekek beiskolázásának igénye, úgy vált egyre aktuálisabbá az az oktatási tapasztalat, amelyet a JMSZ az elmúlt években halmozott fel. Ezért első lépésként minden érintett iskolának felkínáltuk oktatási segédanyagainkat. Az Ignáci Pedagógiai Műhellyel együttműködésben képzéssorozatot hirdettünk az idegen ajkú gyerekek oktatásával kapcsolatos kérdésekről, a nyáron pedig anyanyelvi és szabadidős foglalkozásokat és magyar mint idegen nyelv órákat szerveztünk középiskolásoknak.
Mindezt nem egyedül tettük: rendszeres kapcsolatban voltunk a rendtartomány vezetőivel, a provincia több munkatársával, és a rendtartomány más műveivel is, akiknek nagyon hálásak vagyunk ezért az együttműködésért.
Emellett pedig mindvégig intenzíven dolgoztunk azon, hogy előteremtsük a hosszabb távú segítségnyújtás feltételeit. Ennek jegyében dolgozunk azon, hogy rendszeres étkezési, illetve lakhatási támogatást biztosíthassunk a hozzánk fordulóknak; illetve a hosszabb távra szóló lakhatási lehetőségek bővítésén és a közösségi alapú befogadás támogatásán is (ebben a témában a közeljövőben jelenik majd meg egy kiadványunk, elektronikus formában).
Hogy növeljük ügyfeleink mobilitását, az ősszel használt kerékpárokat gyűjtöttünk, amiket majd felújítva bocsáthatunk a rendelkezésükre.
A menekült gyerekek beiskolázását ebben a tanévben is segítettük iskolák keresésével, majd az iskolai integráció folyamatának támogatásával – folyamatos együttműködésben az iskolákkal és a szülőkkel. A magyar nyelv tanulását nyelvórákkal, illetve tananyagok fejlesztésében (ilyen például Zahra és Zia című, magyartanulást segítő munkafüzetünk közelmúltban megjelent, javított újranyomása) segítettük.
Nem tudjuk eléggé megköszönni a rengeteg felajánlást és támogatást, amit az elmúlt hónapokban kaptunk. A munkánk nem lenne lehetséges támogatóink és önkénteseink nélkül – mindent hálásan köszönünk nekik!