Rólunk mondták – egy szívből jövő üzenet

Ez az ukrán háromgyermekes család 2022. márciusában Kijevből jött Magyarországra. Az apa elektrotechnikus, felesége pénzügyi szakember (online dolgozik), a gyerekek pedig angol nyelvű oviba, iskolába járnak, a legidősebb pedig részmunkaidőben dolgozik. Az apa sokáig munkát keresett, jelenleg egy továbbképzési tanfolyamon vesz részt. Az apa tanúságtételét alább lehet olvasni.

Isten áldja meg a Jezsuita Menekültszolgálatot azért az áldozatos munkájukért, amivel segítettek minket az elmúlt évben!

Hihetetlenül nehéz és kihívásokkal teli időszak van mögöttünk, az egész családunk számára. Keményen dolgoztunk azon, hogy túléljük ezt a nehéz helyzetet, hogy beilleszkedjünk egy új társadalomba és feltaláljuk magunkat az új körülmények között.

Visszatekintve látom a nagy változást, amikor Magdolna és csapata jöttek, hogy segítsenek nekünk mindenben, amiben csak tudtak! Kaptunk pénzt a számláink kifizetésére, ajándékokat a gyerekeinknek, olyan dolgokat, mint hűtőszekrény, utalványt az iskolába és még sok más segítséget, beleértve az orvosokkal való időpontegyeztetések intézését helyettünk és a tolmácsolásban való segítségnyújtást, amikor szükség volt rá!

Kedves Magdolna, te vagy a hős az életünkben!

A támogatásod, kedvességed, segítőkészséged este és hétvégén is óriási áldás volt számunkra. Az élet zajlott, magával sodort minket és így sajnálom, hogy nem tudtunk gyakrabban találkozni, de hála a támogatásotoknak, stabilizálni tudtuk a helyzetünket, ami nagyon fontos nekünk, mint családnak.

Imádkozunk mindannyiótokért, akik fényt engedtek a szívünkbe!

A csapatotok és közösségetek nagyszerű segítsége soha nem fog megszűnni, még akkor sem, ha a hivatalos támogatási időszak végére értünk. A segítség mindig itt lesz velünk a szívünkben!

Sokkal erősebbek vagyunk, mint valaha, hála nektek!

Szeretünk titeket és imádkozunk az egészségetekért, hiszen ti vagytok azok, akik miatt az életünk jobbá és újra emberhez méltóvá vált.

Isten áldjon meg mindnyájatokat!

Az eredeti levél így szólt:

„I am here with low bow and say a good prayer for all your help in the past year! 
It has been unbelievably hard and challenging period of time for my family. We’ve been working hard to make sure we can survive in this difficult situation to adopt ourselves to a new society and new realities.Looking back, I see the great change when Magdolna and her team, came to help us with everything they could! We’ve got money to pay our bills, gifts for our children, stuff like refrigerator, vouchers for school and so many other help including making the doctors appointments for us and helping with interpreting when it was needed! 

Dear Magdolna, you are the hero in our lives! We got blessed with your support, kindness, willingness to help on the evenings and weekends. This crazy lifestyle took all of us into the stream which didn’t allow us to see you more often, which is sad! However, we used the momentum while getting enormous support from your community, to build our stable situation for tomorrow! This is very important for us as a family We say prayers for every one of you who let light shine in ours hearts ! The great help from your team and community will never stopped , even though we’re at the end of the official period of helping time. The help will always be here with us! 
We are way more stronger than ever before, because we had your support with everything. 
We love you and we pray for your health ladies as you are the people who make our lives better and worthy again. God bless you all out there!”