Rólunk
Hospes venit, Christus venit
Vendég jön, Krisztus jön!
Napjaink népvándorlása és a menekültkrízis mind ez idáig nem tapasztalt kihívásokat támaszt Európa-szerte és Magyarországon. A magyar jezsuiták menekülteket segítő programot kezdtek el előkészíteni júliusban. Ennek alapján indítanak programokat és kezdeményeznek együttműködést a krízishelyzet enyhítésére. A program keretében különösen is feladatunknak látjuk a társadalmi konszenzust erősítő reflexiót és tudatosítást, a konkrét aktuális segítséget és a majdani valós integrációt segítő mentorprogramot.
Az emberi jogi jogsértések és a vallási alapú üldöztetés miatt bekövetkezett menekülés, annak nemzetközi geopolitikai és ökológiai okai, mechanizmusai és hatásai nehezen átláthatók, manipuláltak és általunk közvetlenül nehezen befolyásolhatók. Ennek ellenére mindannyiunk felelőssége, hogy megértsük a világban végbemenő folyamatokat. Mára a Közel-Keleten tarthatatlan szociális-társadalmi helyzet alakult ki, amelyért a gyarmatosító múlt, a bipoláris rendszer torzító hatása a függetlenedés után, az iszlámon belüli vallásháború és a törzsi-etnikai széthúzás, illetve a népesedés és a klímaváltozás nyomása egyaránt felelős.
Nem kétséges – ahogy az erős reakciók is bizonyítják –, hogy a társadalom átérzi a kérdés történelmi súlyosságát, és keresi a megoldást. Az ügy tragikus terhe miatt fokozott felelősséget érzünk arra, hogy figyelmünket erre a kérdésre összpontosítsuk. Hosszú távú megoldásához látnunk kell, hogy Európa sajnos rendkívül mélyen ható identitásválságot él át. Jeleit látjuk annak, hogy már folyamatban van egy ébredés Európában, melynek során az emberek kénytelenek mélyebben átgondolni, hogy mik is tulajdonképpen a zsidó-keresztény alapon álló, közös európai és demokratikus értékek, amelyeket vallunk és védünk. Ilyen értékek nélkül nincs esélyünk e globális probléma megoldására és a menekültek integrálására. Nekünk megvannak az alapvető értékeink és elveink, amelyeket, úgy érezzük, hogy a jelen helyzetben világosan kell vallani és tanítani.
Alapelveink, melyekre szolgálatunkat alapozzuk:
- Tiszteljük és védjük keresztény hitünk szeretetparancsa alapján a menekültek emberi jogait.
- Tiszteljük és védjük a Szent István-i hagyományt az idegeneket befogadó társadalom értékelésében.
- Tiszteljük és védjük a nemzeti identitást és a jogot a nemzeti nyelv és kultúra, valamint falvaink és városaink védelmére, hiszen ezek alapján van lehetőségünk a valódi befogadásra és integrálásra.
- Tiszteljük és védjük az értékalapú Európához tartozásunk és az ebből adódó szubszidiaritás és szolidaritás hagyományát.
- Tudatában vagyunk annak, hogy felelősségünk komoly közösségi és személyes áldozattal jár.
Alázatosan ki kell mondanunk, hogy nincs a kezünkben a megoldás. Viszont mély felelősséget érzünk azért, hogy segítsük tudatosítani a hívőkben és nem hívőkben az európai identitást meghatározó értékek jelentőségét a jelen helyzetben. Úgy érezzük, hogy minden szinten szükséges egy tudatosabb keresztény magatartás megerősítése. Keresztényként semmilyen körülmény nem mentesít minket kötelességünk alól, hogy valóban menekülő, szenvedő testvéreinket az irgalmas szamaritánus példája nyomán segítsük! Ezen értékek értelmében szeretnénk meggyengült társadalmunkat formálni, főleg a keresztény értelmiséget érzékennyé tenni világunk valóságára és benne a felelősségünkre.
Tudatosítanunk kell, hogy akár cselekszünk, akár nem, a menekültválság mindenképpen a társadalmunkat és hétköznapi életünket kihívás elé állító, az eddigiekhez nem hasonlítható, hosszú távú próbatétel. Mindez nem elkerülhető áldozathozatallal jár. Cselekedetünk vagy mulasztásunk alapvetően fogja meghatározni jövőnket. Hazai szinten nekünk kell felelősséget vállalnunk jövőnkért: a kérdés rövid távú szintje – miután a menedékkérők túlnyomó többsége tranzitországnak tekint bennünket – csak a már itt levő és a továbbiakban érkező emberek azonnali szükségeire és az adminisztratív intézkedések emberi kivitelezésére terjed ki. Itt a keresztény értékek gyakorlásának és okos, hatékony állami és karitatív intézkedéseknek van helyük. Az állam feladata, hogy úgy védje meg hazánk érdekeit, hogy közben minden menekült számára emberséges bánásmódot biztosít. Az egyházak és civilszervezetek feladata, hogy személyes odafigyeléssel és humanitárius segítségnyújtással egészítsék ki az állam által biztosított alapellátást. Ezek mellett fel kell készülnünk azoknak a menekülteknek a hosszú távú integrálására, akiket Magyarország befogad. El kell ismernünk, hogy a mintának tekinthető nyugati integrálás nagyon sok esetben sikertelennek bizonyult. A nyugat-európai tapasztalatok fényében nekünk a tényleges integrációt kell célként kitűznünk. Ehhez azonban szükséges, hogy saját identitásunk úgy erősödjön és újuljon meg a válságban, hogy képesek legyünk másokat integrálni. Tisztában kell lennünk ugyanakkor azzal is, hogy az integráció kölcsönös szándékot és elköteleződést kíván meg mindkét fél részéről. A hazai oldalon a kormányzati cselekvés mellett ez a civilszervezetek munkája és a személyes kapcsolatok szintjén lesz lehetséges.
FELADATVÁLLALÁSUNK
A magyar jezsuiták szeretnék saját hazai és nemzetközi tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket felajánlani a jövő iránti közös felelősségünk viseléséhez. A Jesuit Refugee Service (JRS) a vietnami menekültek megsegítésére jött létre 1980-ban, és ma félszáz országban nyújt segítséget menekülteknek. Fő területe az oktatás, a katasztrófahelyzetekben való segítség, orvosi és szociális ellátás, illetve az emberjogi segítség és pártfogás: 2013-ban több mint 900 ezer embert támogatott közvetlenül (www.jrs.net). Európában tizennégy országban működik a JRS (Belgium, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Macedónia, Málta, Portugália, Románia, Szlovénia, Svédország, Ukrajna, Egyesült Királyság).
Magyarországon az elmúlt években romaintegrációs programokat indítottunk el az oktatás területén. A Lehetőségek Iskolája az általános iskola befejezését segíti, míg a Roma Szakkollégiumok az értelmiségivé válás folyamatát. Erre a munkára építve, és a menekülteket már segítőkkel együttműködve az alábbiakban indítjuk útjára hazai JRS-programunkat:
I. Szakmai programok
- Roma mentorprogramunk tapasztalataira építve az integrációt segítő nyelvi és életvitelt beindító mentorprogramot indítunk el Budapesten. Ehhez a már évek óta működő, a romaintegrációt segítő Lehetőségek Iskolája modelljét fejlesztjük tovább, amely a személyes, mentori kísérésben segít.
- Jogi segítséget kínálunk a hazánkban letelepedni szándékozóknak.
- Állandó szakmai csoportot hoztunk létre munkánk támogatására.
- Feldolgozzuk, adaptáljuk és megosztjuk a nemzetközi jezsuita programok (JRS) tapasztalatát. Ennek érdekében meghívtuk Budapestre a JRS-Europe vezetőjét.
- Szakmai és ismeretterjesztő programokat szervezünk a menekültkérdés jobb és árnyalt megértése érdekében a Párbeszéd Házában.
- Középiskolások számára tananyagot készítünk a menekültkérdés mélyebb megértésére és a lehetséges keresztény válaszadás segítésére.
II. Együttműködések
Kezdeményezzük és támogatjuk a széles körű együttműködést és hálózatépítést a fentiek érdekében.
- Az egyházak, a civil csoportok és az állam összehangolt munkájának segítésére közös online együttműködési forma kialakítását kezdeményezzük.
- Júliusban elindítottuk adománygyűjtő munkánkat. A konkrét igények függvényében gyűjtésekkel és jelenléttel támogatjuk együttműködő partnereinket. A hideg beállta előtt szükséges váló átmeneti szállásokat kiemelten segíteni kívánjuk.
- Megerősítjük a JRS állásfoglalását a nemzetközi tranzitfolyosók létrehozásának szükségességéről.
- Szorgalmazzuk a hazai történelmi egyházak közös fellépését. Sokan hangoztatják felénk egy erősebb, együttes állásfoglalás szükségét a történelmi egyházak részéről, amelyek hitelesen képviselhetik azokat a vallási, európai és magyar értékeket, melyekre a nyilvános diskurzus résztvevői rendszerint hivatkozni szoktak. Mindent megteszünk azért, hogy a jövőben megszülethessen egy ilyen állásfoglalás és az ebből születő közös szolgálat.
- Ösztönözzük a magyar kormányt és az Európai Unió többi huszonhét tagállamát nemzetközi megoldások keresésére: az EU legyen a nemzetközi konfliktusokban a béke követe, és vállaljon nagyobb felelősséget a harmadik világ fejlődésében.
Mindezek alapjaként pedig hiszünk az ima erejében. Hívunk mindenkit a menekültekért, illetve az önkéntesekért és a hatékony segítségért való imára.
Budapest, 2015. 09. 04.
P. Forrai Tamás Gergely SJ
jezsuita provinciális
Információ: info@jmsz.hu
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír