Beszámoló a JMSZ három hetes nyári táboráról

„Jártál már valahol iskolába?” Kérdeztük a 12 éves kurd kisfiút, aki több év menekülés és alig néhány hónap magyarországi tartózkodás után, szeptember 1-től már magyar iskolába fog beiratkozni. Buzgó bólogatás a válasz. „És várod az iskolakezdést?” Erre csak elneveti magát, és csóválja a fejét, pont úgy, ahogy a világon minden ennyi idős gyerek a nyár közepén. Mert csak egy buta felnőtt kérdezhet ilyet júliusban.
A JMSZ iskolai integrációt elősegítő nyári napközijébe többnyire olyan gyerekek jöttek el, aki nemrég kaptak menekült státuszt, még szinte semmit nem beszélnek magyarul, de voltak olyanok is, akik már több éve valamelyik budapesti iskolába járnak. Az egyik kislány elmondta, hogy ő a legjobb tanuló az osztályukban, és agysebésznek készül. Ő a többieket segítette a napköziben, azokat, akik még alig tudnak egy-két szót.
A magyarul már jól beszélő menekült gyerekek ösztönözték az újakat, reményt adtak számukra, hogy hiszen meg lehet ezt a nyelvet tanulni! A nagyobb gyerekek írni-olvasni, a kisebbek együtt játszani, a legkisebbek – mert két éves babák is voltak köztük, szót fogadni és odafigyelni tanultak. A kísérő mamák érezhették, hogy nincsenek egyedül, és megpihenhettek egy kicsit a napközi órái alatt, amíg a gyerekeik buzgón játszottak vagy tanultak.

Az önkéntesek között volt orvos, nyelvtanár, pszichológus, egyetemista, sőt néhány kisiskolás és ovis is, akik a „hivatalos önkéntes” nagy tesójukkal jöttek el. Ők valamennyien nemcsak szabad idejüket ajánlották fel, hanem szakértelmüket, szeretetüket, türelmüket adták bele a nyári napközibe. A magyar gyerekek elhozták saját játékaikat és mese könyveiket, hogy együtt játszhassanak a menekült gyerekekkel.
A napközi három héten át, a délutáni órákban zajlott a Párbeszéd Háza egyik termében, és a közeli játszótéren. A szavak, betűk és számok, iskolai szokások, sorakozás, utcai közlekedés, magyar illemszabályok, köszönések elsajátítása mellett volt kézműveskedés, hangszerkészítés, közös étkezés, játszóterezés, foci, hintázás, filmnézés, társasjáték, közös étkezés, elpakolás, írás-olvasás, szaladgálás, limonádékészítés, éneklés.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a nyelven kívül a kultúrát, a helyi szokásokat is megismerjék, és a szükséges szinten elsajátítsák a menekült gyerekek, hiszen ez feltétele a sikeres beilleszkedésnek. Nagyon jó volt azt is látni, amikor a menekült gyerekek együtt játszottak a magyar gyerekekkel. A nyelvtanulás mellett, azt hiszem, ez a valódi integrációban nagyon nagy segítség. Hiszen nagy szükség van arra, hogy a külföldi gyerekek megismerjék az itteni szokásokat és beilleszkedjenek, de arra is nagy szükség van, hogy a magyar gyerekek megismerjék a menekült gyerekeket, személyes tapasztalatot szerezzenek mindketten, ami egy ilyen támogató környezetben, mint a napközis tábor, jó eséllyel pozitív, és ez az, ami mindenkit hozzásegít a személyes kapcsolatok kialakításához, és így a békés egymás mellett éléshez.” (Zsuzsi, önkéntes)
A három hetes tábor tapasztalatait a gyerekek jövendő iskolájával is megosztjuk, és további fejlődésüket figyelemmel kísérjük. A gyerekek további fejlesztése és segítése az iskolaidő alatt is folytatódik.
Szeretnél Te is bekapcsolódni? Mi érdekel? Sport foglalkozás, városnézés, korrepetálás, beszélgetés, meseolvasás, éneklés, játszóterezés… Vannak jó ötleteid? Alig várjuk, hogy megoszd velünk!
IDE kattintva jelentkezhetsz önkéntes szolgálatra a JMSZ iskolai integrációs programjába! Szeretettel várunk!

 

Szelenge Judit