ELmenekülŐK filmklub

Június 12-én került sor a JMSz és a Párbeszéd Háza által szervezett filmklub utolsó alkalmára. Meghívott vendégeink ezúttal Barcza Ildikó és Gajdos Bea voltak, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesülettől.

A film, illetve az azt követő beszélgetés olyan, a migráción túlmutató kérdéseket érintett, mint a befogadás-kirekesztés, vagy a tizenévesek jellegzetes, kulturális-társadalmi közegtől független küzdelmei.

Ismét örömmel tapasztalhattuk, hogy a beszélgetés során kialakult egy olyan légkör, amelyben minden résztvevő őszintén fogalmazhatta meg és tehette fel az őt foglalkoztató kérdéseket.

Visszatekintve a vetítéssorozat egészére, talán épp ez a légkör volt e négy alkalom legnagyobb értéke. A filmek ugyan sok szempontból radikálisan különböztek egymástól, és a négy beszélgetés is négy teljesen eltérő irányba haladt; mégis elmondhatjuk, hogy minden alkalommal megvalósult a valódi, több nézőpontot is figyelembe vevő párbeszéd arról az összetett jelenségről, amit migrációnak nevezünk.

Meghívott vendégeinknek köszönjük, hogy jelenlétükkel megtiszteltek minket, és megosztották velünk tudásukat és tapasztalataikat; a résztvevőknek pedig az érdeklődést és a bátor kérdéseket!