Tanári műhelynapot szervezett a JMSz és az Ignáci Pedagógiai Műhely.

A műhelynap házigazdája: Rudan Mária

A gyakorlatok vezetői: Kővágó Emese, Dombi Annamária, Székely Orsolya

Tanárok, iskolapszichológusok, szerzetesek, menekültszolgálatos dolgozók és önkéntesek vettek részt a pedagógiai műhelynapon április 11-én, a Párbeszéd Házában. A találkozó témája a menekültek befogadása, érzékenyítés, célja a tapasztalatcsere volt. Az eredmény pedig… nem titok:

Egy csomó új kérdés…

Ki a komfortzónából – de hova is?

Amikor megkérdezzük az embereket, mi jut eszükbe a menekültekről és a migrációról, mindig kiderül, hogy ez bizony érzékeny téma… A vélemények skáláját erőteljesen átszínezi a politika, nem is beszélve az érzelmekről. Megtalálható itt félelem, értetlenség, szánalom, együttérzés, féltés, nyitottság, aggodalom, meg egy csomó minden. Annyi biztos, hogy ez a téma mindenkit kibillent a komfortzónából, legyen az illető menekült (képzelhetjük, hogy milyen messze van az ő komfortzónája, vagy, hogy egyáltalán emlékszik-e rá), migráns, befogadó ország állampolgára, iskolai személyzet, osztálytárs, az osztálytárs szülei, sorolhatnánk a szereplőket.

Mi az érzékenyítés lényege? – Milyen érzés másnak lenni?

A menekült és migráns nem áll egyedül azzal, hogy más. A műhelymunka első gyakorlata rámutatott arra, amit persze mindenki tud, hogy valamilyen módon mindenki más. A gyakorlat során a résztvevő pedagógusok átkerültek a barikád túloldalára, és érzelmi tapasztalatot szerezhettek arról, hogy a különböző csoportokhoz tartozó diákok hogyan élik meg saját másságukat. „Döbbenetes felismerés volt számomra, hogy nem csak a „halmozottan hátrányos helyzetűek,” a „menekültek és migránsok,” a „traumatizáltak,” a „kisebbségek” vagy az „árvák” szenvednek, hanem azok is, akik „jó tanulók,” „jómódúak,” „szerencsésebbek,” „sikeresebbek” – számolt be az egyik résztvevő.  A megtapasztalt érzelmek között megjelent a kirekesztettség, a bűntudat (miért ilyen könnyű nekem?), érdektelenség, tehetetlenség, reménytelenség. Az osztályközösség tehát egyénekből áll, akik csak többé-kevésbé, vagy egyáltalán nem érzik magukat befogadottnak. A gyakorlat rengeteg kérdést vetett fel, (és ezek a kérdések nemcsak a menekültek és migránsok befogadásával kapcsolatban fontosak):

  • Hogyan segítsünk az iskolai, és az osztályközösségnek, hogy befogadóbbá váljon?
  • Hogyan segítsünk azoknak, akik alig, vagy egyáltalán nem érzik magukat befogadva?
  • Hogyan segítsük a gyerekeket feldolgozni és elfogadni önnön másságukat?
  • Hogyan segítsünk a pedagógusoknak az oktatási-nevelési kihívásokkal kapcsolatban?

Kukába az általánosításokkal – de hogyan?

Soha nem „menekültek és/vagy migránsok” jönnek, hanem személyek. Az iskolai életben el kell tudnunk szakadni az általánosításoktól, egyénekkel kell foglalkoznunk, gyerekekkel és szüleikkel, akik szeretnének normálisan, vagy legalább biztonságban élni.

  • Hogyan segítsük kollégáinkat, a diákokat és a szülőket, hogy elszakadjanak az általánosításoktól, és rátaláljanak a személyes kapcsolatra? (akármilyen rövid ideig is van egy menekült gyermek velünk)

Segíteni akarunk! „Csináljuk ésszel, vagy, ahogy szoktuk?”

A segítés, sőt, még az adománygyűjtés is lehet öröm helyett fájdalom forrása a menekült gyerekek és szüleik számára. Vannak olyan kérdések, amelyek segítenek mérlegelni és „jól segíteni”.

  • Mire van szükségük? (biztonság, adomány, segítség))
  • Mi az, amire szükségük van, de mégsem lehet adni?
  • Mit várunk el attól, akinek adunk/segítünk? (pl.: rendes, szerény, hálás legyen)
  • Hogyan engedjük el elvárásainkat és hogyan engedjük el őket, amikor hirtelen tovább kell menniük?
  • Mik az adományok/segítség egyéb céljai? (emberi méltóság támogatása, örömszerzés, lelki gyógyulás)
  • Hogyan segítsünk az adományozóknak/segítőknek, hogy „érzékenyen” tudjanak adakozni és segíteni?

Honnan jöttél? – a jövevény kultúrájának helye az iskolában

Szokás mondani, hogy a sikeres integrációhoz szükséges a két találkozó kultúra (a saját és a „másik”) helyes ismerete. Sokszor felmerül a kérdés, hogy hol a helye a jövevény kultúrájának az iskola életében. Első kérdésünk ugye, mindig az, hogy „honnan jöttél”? Igen ám, de a menekült gyerekek alkalomadtán nem is emlékeznek arra az országra, ahonnan származnak, vagy nem is ott születtek… Előfordul, hogy életük nagy részét úton töltötték, és gyakran olyan dolgok történtek velük, amelyre nem szívesen emlékeznek vissza, vagy olyan traumák érték őket, melyeket nem szeretnének felidézni, csak viselkedésük árulkodik arról, hogy „valami nincs rendben…”

  • Mi legyen ilyen esetben az első kérés?
  • Hogyan lehet teret adni a gyerek kultúrájának (ha igényli)?

Anyanyelvén se szólal meg… Nyelvtanulás, tantárgyak, vizsgák

A magyar nyelv megtanulásának nehézségein kívül gyakori az is, hogy a gyermek esetleg évekig semmilyen iskolába nem tudott járni, vagy a miénktől ilyen-olyan mértében eltérő oktatási rendszerben tanult. Ezért fontos a készségek, képességek felmérése más segítő szakemberekkel együtt. Reális célokat kell kitűzni, melyek között első az alapvető írás, olvasás és számolási készségek fejlesztése.

A magyar nyelv tanulása sem egyszerű, különösen, mert általában nem is áll rendelkezésre közvetítő nyelv (vagy csak A2 vagy B1 szinten, amit tanulónk is bizonytalanul használ), és a gyermekek anyanyelvi fejlettsége sokszor nem az életkorának megfelelő. Olyan is van, hogy az úton levés miatt több nyelven is beszél, felváltva, de „mintha nem lenne anyanyelve”, vagyis egyik nyelv ismerete sem elég mély.

A magyar mint idegen nyelv elsajátításának sikeressége szerencsére mérhető. A nyelvtanulásban a reális elvárások kitűzéséhez érdemes konzultálni nyelvtanárral; a KER – Közös európai Referenciakeret (http://www.keronline.hu/) alapján meghatározható, hogy a gyermek magyar nyelvtudása milyen szinten halad. Erről érdemes a gyermeket tanító szaktanárokat folyamatosan tájékoztatni, hiszen számukra a vizsgák, dolgozatok sokszor reménytelennek tűnhetnek a hiányos nyelvtudás miatt.

Az is komoly fejfájást jelenthet a szaktanároknak, hogy a vendég tanulási céljai és tempója nagyban eltér az osztályétól. Bármennyire is meglepőnek tűnhet, de ez nem szokta zavarni az osztálytársakat: megértik, ha több segítség vagy idő kell valakinek, sőt, gyakran még igyekeznek segíteni is! Ezért jelentős szerepet kap az egyéni célkitűzések szerinti fejlesztés. Az egyéni célok kitűzésébe érdemes bevonni a gyermeket, és ezzel érdekeltté tenni a tanulásban.

Nagyon fontos az is, hogy a gyermek szüleivel kialakuljon a bizalom, ez kulcsfontosságú a gyermek számára.

  • Hogyan segítsük a szaktanárokat a gyermek magyar nyelvi ismereteinek reális értékelésében és elfogadásában?
  • Hogyan segítsük a szaktanárokat világos, megugorható szaktárgyi célok kitűzésében?
  • Hogyan csökkentsük a tanárok frusztrációját, amikor a haladás túl lassú, a célkitűzések és a hozzá vezető lépések túl aprónak tűnnek a számukra?
  • Hogyan illeszkedik bele a gyermek egyéni haladása az iskola rendszerébe? (osztályzás, vizsgák)
  • Hogyan létesítsen az iskola kapcsolatot a szülőkkel (még közös nyelv híján is)?

Kit engedjünk közel a gyerekekhez?

A „sok bába közt elvész a gyerek” közmondás itt is igaz, ezért átgondoltan kell a gyermekkel foglalkozó személyeket megválasztani. A sok lelkes önkéntes, jó szándékú segítő közül érdemes azokkal a személyekkel szerződést kötni, akik a leghatékonyabban képesek segíteni a gyermeket és családját, ugyanis cél, hogy minél kevesebb idegen arc legyen a gyermek körül.

A segítők esetében fontos a rendszeres időbeosztás, a rendszeres visszajelzés. Lehetőleg egy személy fogja össze a részsegítségeket, az iskolában például ezt megteheti az osztályfőnök vagy a magyar mint idegen nyelv tanár (a magyar nyelvi kompetenciák fejlesztésénél ez elengedhetetlen).

  • Hogyan válogassuk ki a gyermek körüli segítőket?

Kit kell érzékenyíteni?

A fentiekből már nyilvánvaló, hogy mindenki kulcsszereplő: tanárok, vezetőség, osztály- és iskolai közösség, szülők, munkatársak. Lényeges a politikamentes érzékenyítés, és az előítéletek sztereotípiák elkerülése. Nem szükséges mindent előröl kezdenünk: a menekültek és más csoportok befogadását célzó foglalkozásaink illeszkedhetnek a már meglévő iskolai programokhoz, tevékenységekhez (például az iskolai bántalmazás kérdésének feldolgozását célzó projektekhez).

A műhelynap felvetett kérdéseire tovább keressük a válaszokat. Mindenkit szeretettel várunk, aki csatlakozik hozzánk, hogy még több kérdést vessünk fel, és még több jó választ találjuk. Az eddigi kérdéseket, lehetséges válaszokat, tapasztalatokat a Jezsuita Menekültszolgálat egy kisebb füzetben is összegyűjtötte, nemsokára a www.jmsz.hu honlapon is elérhető lesz.

 

(Szelenge Judit)

 

Kérjük, írjanak az uh.zs1526808893mj@of1526808893ni1526808893   e-mail címre, amennyiben részt szeretnének venni a következő műhelynapon, melynek  időpontját a honlapunkon tesszük közzé, illetve személyre szóló meghívókat is küldünk az érdeklődőknek.