Beszámoló a JMSz műhelyalkalmáról
Magyarország által nemzetközi védelemben részesített családok gyermekeivel dolgoznak, vagy hit- és erkölcstan órán dolgozzák fel a befogadás és kirekesztés témáját azok a pedagógusok, akik április 11-én a Párbeszéd Házában találkoztak a JMSz által szervezett műhelyalkalmon.
Mind megtapasztaltuk már, hogy az élet, az együtt-élés új helyzeteihez, kérdéseihez nincsen a polcon kész válasz, biztos recept. Ezért volt nagy megerősítést adó és a gyakorlati eszköztárunkat is rendkívül gyarapító a közös reflexió, a valóság szakszerű, mélyebb megismerése, valamint a nehézségek és jó tapasztalatok megosztása.
A műhelymunkát Rudan Mária vezette, aki az Ignáci Pedagógiai Műhely módszertanával, rutinjával tudta egybefogni ezt az intellektuálisan éppúgy, mint a tapasztalati szinten megmozgató napot.
Egy elmélkedésre serkentő videó és egy indító gondolat segített minket megérkezni és ráhangolódni a közös munkára. Az első ismerkedő kör után megosztottuk egymással azt, hogy mi motivált minket a műhelyre való jelentkezésben és hogyan vagyunk épp jelen.
Ezt követően egy játék során mintegy a bőrünkön tapasztalhattuk a menekült gyerekek pszichoszociális helyzetéből adódó hátrányokat és nehézségeket. Ez a szembesítő erejű tapasztalat indított bennünket aztán arra, hogy a megértés vágyával hallgassuk a menekült és befogadott családok helyzetéről szóló, illetve a velük kapcsolatos zavaros fogalmak tisztázásra irányuló prezentációt, melyet több videó is színesített. Ezután egy újabb játékos gyakorlattal közelítettünk a helyes segítségnyújtás témájához, amely két gondolatra segített rácsodálkozni. Egyrészt, hogy helyes és lehetséges megkérdezni valós igényeikről magukat az érintetteket; másrészt pedig, hogy a tárgyi segítség nem minden. Kellő tapintatot és figyelmességet gyakorolva emberi méltóságukban is megerősíthetjük azokat az embereket, akik szorult helyzetén enyhíteni igyekszünk.
Ez a feladat és egy magyar mint idegen nyelv tanár személyes tapasztalataiból összeállt beszámoló vezette be kérdéseink megvitatását, a jó gyakorlatok átadását és a felismert nehézségek megoldásán való közös gondolkodást.
Zárásképpen nem maradt más, mint az eddig összegyűjtött segédanyagok áttekintése, beleértve az interneten és nyomtatásban elérhető anyagokat is. Ilyen például a két, “A befogadás útján” című munkafüzet, illetve ezek módszertani kísérő kötete. Ez utóbbi szolgáltatta az apropót ezen műhely-alkalom szervezésére, mivel a közelmúltban jelent meg és vált elérhetővé a JMSz honlapján. Kitekintettünk a lehetséges videós anyagok tárháza felé is, illetve az interaktív e-learning tananyagra, melyek szintén megtalálhatók a Jezsuita Menekültszolgálat honlapján.
Ezután a résztvevők visszajelzését kértük, hogy további alkalmak szervezésében fel tudjuk használni meglátásaikat. A találkozás és a józan, őszinte beszélgetés ugyanis olyan lelkesítő volt, hogy a nap végén mindnyájan a folytatás reményében jöttünk el. Szeretnénk folytatni ezt a közös gondolkodást és keresést, akár pedagógusokkal, akár szülői munkaközösségekkel, egyházi vagy egyéb önkéntes csoportokkal.
Az egyéni és/vagy csoportos érdeklődők az alábbi címen jelezhetik felénk az érdeklődésüket:
Info@jmsz.hu