Fülei Balázs, Junior Prima díjas zongoraművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője különleges koncerttel ajándékozza meg a Párbeszéd Háza közönségét: a kiváló zongoraművész interakítv programra hívja az érdeklődőket.  Az est folyamán a párbeszéd zenei megvalósulására hallhatunk példákat, és rendhagyó módon az előadó és a közönség közti párbeszéd is helyet kap, ugyanis Fülei Balázs életéről és hitéről vall. A progamot vetítés is színesíti.

Időpont: 2015. november 24., kedd, 18:00
Helyszín: Párbeszéd Háza – 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
Az est házigazdája: Sajgó Szabolcs SJ.

A program ingyenes, de az est során befolyó nagylelkű adományok a Jezsuita Menekültszolgálat munkáját támogatják.

Fülei Balázs zongoraművész 1984-ben született Kecskeméten. Zongorázni 8 éves korában kezdett, első tanára Katonáné Szabó Judit volt. Széleskörű zenei érdeklődése és előadóművészi kvalitásai már gyermekkorában megmutatkoztak, első szólóestjét 12 évesen adta. Tanulmányait Budapesten, a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta, Eckhardt Gábor és Réti Balázs irányításával. Zongoraművészi diplomáját 2008-ban kitüntetéssel szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia), ahol Nádor György, Réti Balázs, Devich János és Gulyás Márta osztályában fejlesztette tudását. 2009-10-ben a Tel Avivi Zeneakadémián tanult Izraelben, Prof. Emanuel Krasovsky osztályában. 2012 óta a Zeneakadémia tanára, 2015 óta a kamarazene tanszék vezetője.

Hazai és nemzetközi karrierjének fontos állomásai a budapesti Zeneakadémia Nagyterme, a Művészetek Palotája, a bécsi Konzerthaus, az amsterdami Concertgebouw, a mumbai NCPA, valamint a Carnegie Hall New Yorkban, ahol 2008-ban debütált szólóestjével, 2011. novemberében pedig nagysikerű szólóestet adott a tokiói Kioi Hallban. Rangos fesztiválok meghívott művésze volt, mint például a La Gesse Festival, Festival Radio France Montpellier, Miami Piano Festival, Schwetzinger Festspiele, Ferruccio Busoni Festival. Hangversenyprogramjai széles repertoárt ölelnek fel, szólóestjein mindig különleges kapcsolódások hálózzák be koncertműsort. Számos hazai zeneszerzővel áll közvetlen munkakapcsolatban, ősbemutatók és rádiófelvételek fűzödnek nevéhez. Mesterkurzusok és egyéni meghallhatások keretében Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Kurtág György, Rohmann Imre, prof. Amadeus Webersinke, Willem Brons, Florent Boffard, Jeremy Menuhin, Norma Fischer, Boris Berman, Arie Vardi és Detlef Kraus óráin vett részt.

Játékát több hazai és nemzetközi verseny díjazta: 2003-ban a konzervatóriumok X. Országos Zongoraversenye és a 10. Jubileumi Földes Andor Zongoravereseny I. helyezettje volt, 2005-ben A tarantói (Olaszország) 43. „Arcangelo Speranza” Nemzetközi Zongoraverseny győztese, majd további díjakat hozott el Milánóból, Cagliariból, Moszkvából. A The International Holland Music Sessions két ízben is a New Masters On Tour koncertkörút szólistájává választotta. 2006-ban Chopin és Liszt balladáival DVD felvételt készített Tokióban. Szóló lemeze 2013-ban Bartók és Grieg műveivel, 2015-ben Beethoven, Debussy, Brahms, Virágh darabjaival jelent meg.

Meghívást kapott Magyarországon számos szimfonikus zenekartól (Nemzeti Filharmonikusok, MR Szimfonikus Zenekar, Concerto Budapest, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, Danubia Szimfonikus Zenekar, Pannon Filharmonikusok), a Regensburgi szimfonikus zenekartól, a Symphony Orchestra of Indiától. Repertoárján több mint 30 zongoraverseny szerepel.

Fellépett Európa szinte valamennyi országában, az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Izraelben és Ausztráliában. 2010-ben Prima Junior díjjal tüntették, 2011-ben Artisjus díjjal, 2012-ben pedig a Solti Foundation díjával tünették ki.
“Ahol ő megjelenik, személyében tudás, művészi lelkiismeret, ihletettség lép a pódiumra.” (Muzsika, 2014. március)