Április 30. Szombat. 8:30. 19 fiatal. Indulni készülnek a fóti menekülttáborba. Közös a vágy: megismerni ezeket a fiatal fiúkat, akik mindent otthon hagytak Pakisztánban, Afganisztánban, Irakban és útra keltek egy jobb élet reményében. Nem ismeretlen ez ma már Magyarországon sem. Vegyes érzések, megosztottság kapcsolódik hozzá. Mi magunkat, az időnket akartuk megosztani velük. Hagyni, hogy kiderüljön számunkra: ők is emberek, nekik is vannak vágyaik, félelmeik és ők is szeretnének biztonságban élni. Vittünk gitárt, furulyát, kaptunk dobot, labdát. A zenében, a táncban, a fociban és a körjátékokban egymásra találtunk. Régi vágyam teljesült: közöttük lenni! Hála ezért a szervezőknek és a csapatnak, akikkel mindez megvalósulhatott. Hiba György SJ

Néhány beszámoló a résztvevőktől:

„Először is köszönetet szeretnék mondani azért, hogy egy csipet Magis-érzést kaphattam ma. Át tud ragadni rám az előző évek résztvevőinek lelkesedése, de azonosulni nem tudtam eddig azzal, amire ők azt mondják, hogy „life changing” és „külön életérzés”.

Nem vagyok kifejezetten az idegen kultúrák kedvelője, erre büszke pedig kifejezetten nem.  Szeretnék egy kicsit változtatni ezen a hozzáállásomon, és tudom, hogy a Magis ebben segíteni fog. Tudom, mert ma is tünedezett el abból a falból, amit belül érzek. De ezt a falat nem verte senki csákánnyal, hanem a vidám zeneszó és az átreppenő labdák nyújtózkodásra bíztattak. Más népekkel találkozva mindig ott bujkál a bennem egy fogva tartó érzés, hogy „azért nem vagyunk egyformák”. De nem kellett sok idő, hogy meglássuk egymás szemében az őszinte törődést és a kendőzetlen kíváncsiságot. Azonnal előkerült a labda, a dob, a furulya, a gitár, és ügyetlenkedő nyelvi próbálkozásoknak már nem is volt helye: a legtisztább összhang és öröm váltotta fel a helyét a közös játékban és az együtt zenélésben, táncolásban.  Áldásgyanúsan  kaptam annak a lassan, de egyre tisztábban formálódó érzésnek felismerését: De jó itt lenni egymás számára!” Borsányi Gyöngyi

„Izgatottan vártam ezt a hétvégét és tudtam, hogy kihívás lesz számomra, mivel a sajtóból hallott hírek nyugtalanná tettek, félelemmel töltöttek el. Ezt a félelmet akkor is tapasztaltam, amikor körbevettek, amikor nem értettem beszédüket de szerencsére sikerült ezt a félelemfalat ledöntenem. Nagyon érdekes, és ugyanakkor rtékes pillanatban volt részem: egyikük magányosan játszadozott a football labdával, amikor odamentem hozzá, hogy csatlakozzam a játékhoz. Már az első rúgás után egy mosollyal ajándékozott meg hálaképp, sőt annyira öröm volt benne, hogy internetes szociális oldalon ismerősöm szerettet volna lenni. Ekkor tört elő belőlem újra a média által keltett félelem, mely az arcomra is kiült, ezt ő is észlelte és szomorúan mondta, hogy: ,,No terrorist!’’ Abban a pillanatban a döbbenet, hogy mennyire előítéletes és félős vagyok, annyira eluralkodott rajtam, hogy meg sem tudtam szólalni, rádöbbentem, hogy szegények életét nem csak az nehezíti, hogy családjuktól távol vannak, hanem az is, hogy az emberek általánosítása miatt mindannyian bántalmazó tényezőként vannak elkönyvelve. Úgy gondolom ez a tapasztalat számomra egy életreszóló lecke és már most érzem, hogy gyökeresen megváltoztatta gondolkodásomat a migráns kérdéssel kapcsolatosan.” Kiss Miki Renáta

„Kezdetben voltak bennem kételyek, hogy vajon mit is fogunk csinálni a magyarul nem beszélő kamasz, főként afgán fiúkkal, vajon érdekli-e majd őket, hogy ott vagyunk, hajlandóak lesznek-e játszani, vajon én meg tudom-e nyitni a szívemet feléjük? Megérkezésünkkor érezhető volt a távolság, egyértelműen Mi és Ők voltunk jelen a Fóti Gyermekotthon parkjában. Távolról méregettük egymást…  A távolság megtörésében először kis labdák voltak segítségünkre, amellyel gyorsan tudtunk kapcsolatot teremteni egymással. Repültek a labdák és a mosolyok egymás felé. A közeledésben az igazi áttörést a zene és a közös tánc hozta. Megszólalt a gitár, a furulya és a dob, aminek hatására egyre többen gyűltek körénk. Moldvai taktusokra táncoltunk egyre inkább önfeledten. A távolság közöttünk ekkorra már nem csak fizikailag, de talán lelkileg is egészen kicsivé vált.  Ettől kezdve az igazán felszabadult együttlét ideje kezdődött meg. Voltak, akik fociztak, játszottunk, a zene és a tánc is végig jelen volt. Még az afgán táncból is kaphattunk ízelítőt.  Hálás vagyok, hogy ezek a fiúk nyitott szívvel jöttek közénk, így én is könnyebben tudtam magam mögött hagyni az elvárásaimat és az előítéleteimet és megtapasztalhattam, hogy verbális kommunikáció nélkül is lehet kapcsolatot teremteni. Öröm volt megtapasztalni, hogy valójában mennyire egyformák tudunk lenni a játékban és a zenében.” Kretzer Réka

„Próbáltam nyitottan, elvárások nélkül készülni a fóti menekült fiatalokkal való találkozásra a MAGIS-os csapat tagjaként. Jártam már  Fóton, nagyjából sejtettem, hogy mi vár ránk.

Visszatekintve Isten ajándékaként tudom szemlélni az egész ott töltött időt. A nyelvi akadályok és kulturális különbségek ellenére sikerült  valójában találkoznunk egymással. Ebben azt gondolom sokat segített a játék és a zene, ami közös nyelvvé vált köztünk.

Jó volt megélni, hogy milyen érdeklődők, nyitottak voltak a fóti fiatalok amikor megérkeztünk közéjük, részese lenni a kialakuló “párbeszédnek”. Nagyon megérintett azoknak a fiúknak a sorsa, akiket az előző éjszaka hoztak Fótra, látva az ő sebeiket –  melyeket az út során szereztek-,  pár szót váltva velük azt éreztem, hogy nem maradhatok közömbös a sorsukkal kapcsolatban.

Ha ránézek arra, hogy Jézus mit kér tőlem ebben a bonyolult és összetett menekültkérdésben, akkor a válasz amit megéltem, hogy a személyes találkozásokra alapozva tudjuk egymást megismerni. Ez lehet az integráció kezdete is. A másikhoz odafordulva láthatom meg azt, hogy a különbségek ellenére mindannyian Isten képmásai vagyunk, ez pedig arra hív bennünket, hogy segítsünk a szükséget szenvedőkön.” Horváth Dávid