Idén januártól a Jezsuita Menekültszolgálat fóti kiskorúak otthonában végzett tevékenysége a magyar nyelvoktatásra és az európai kulturális ismeretek átadására fókuszál. Mindezen foglalkozások célja, hogy a körülményekhez igazodva, játékos módon hozza közelebb a menekült fiatalokhoz mindazokat az ismereteket, amelyek magyarországi boldogulásukhoz, vagy a nyugati kultúra megértéséhez elengedhetetlenül szükségesek. A JMSZ fóti szolgálata kettős missziót tölt be. Egyrészt célunk a Magyarországon tartózkodó menekült fiatalok lelki és szellemi támogatása, illetve jövőképük formálása. Másrészt, hogy Önkéntes Program keretében személyes tapasztalatok által bontsuk le félelmeinket, és árnyaltabban láthassuk a menekültválságról és a menekültekről alkotott képet.

 

2016-01-23 fót 02

Az Önkéntes Program résztvevői első tapasztalataikat osztják meg:

“Még a tanév elején az egyik Jezsu8-as misén hallottam a hirdetésekben a JMSZ-ről. Akkorra már szíven ütött a Keletin átvonuló temérdek ember látványa, de nem tudtam még, mit is lehetne tenni. Aztán a mise végén az atya azt mondta, hogy igazából még ők se tudják. Ez egy kezdeményezés, útkeresés, válaszkeresés arra, hogy keresztényként mit tehetünk ebben az egész Európa számára új helyzetben és önkénteseket keresnek a programokhoz. Így kerültem Fótra. Tetszett, hogy ez a program hosszú távon gondolkodik a segítségnyújtásban. A kinti fiatalok nyitott szívvel, vidáman fogadnak minket. Igyekszünk játékosan, alkalmanként más-más témát feldolgozva megismerni jobban egymás kultúráját.” – Borsi

„Két alkalommal voltam eddig Fóton. Mindkét alkalommal reggel és az előző este sok minden kavargott bennem: miért is áldozzam fel a szombat délelőttömet, kell-e nekem kimennem? Meg persze félelmek is: viszünk egy kidolgozott témát, de hogyan fogják fogadni, meg tudjuk-e értetni magunkat, egyáltalán partnerek lesznek-e? Aztán először döcögősen, de mégiscsak beindul a „foglalkozás”, és el kezdünk játszani, meg rajzolnak és amennyire tudnak és akarnak mesélnek. És hazafelé már várom a következő alkalmat, és csak egy érzés van bennem: hála. Igazán nem tudom megfogalmazni, hogy miért pont hálát érzek. Talán azért mert nyíltan álltak hozzánk, vagy mert a rajzaikkal valamit megosztottak magukból? Megható nézni, amikor 17-18 éves fiúk rajzolnak: a családjukat (love my family felirattal), házakat nyitott ajtókkal és ablakokkal, kertet meg szálló madarakat. Vagy csak azért, mert jó megtapasztalni, hogy az eltérő történelmi, kulturális, neveltetési háttér ellenére van, ami mélyen összeköt mindannyiunkat.” – Kinga

2016-01-30 fót 01

„Van, amikor furcsa érzés kimenni Fótra. A menekültek néha elejtenek egy-két mondatot azzal kapcsolatban, hogy hogyan jutottak el idáig, milyen kemény, vagy ha tetszik kalandos utakon érkeztek Európába. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy milyen erős életigenlés van bennük, és mekkora akaraterővel akarnak feltörni. Törekvésüket csak apró dolgokkal tudom segíteni, bízom abban, hogy valamennyit segítek rajtuk. Sok apró segítség nélkül biztos, hogy csak a kiábrándultság és kitaszítottság vár rájuk. Ezért segítek.” – Győző

„Első alkalommal négyen mentünk Fótra magyart tanítani,  és mivel már december óta készültünk erre az első találkozásra, ezért nagyon izgatottak voltunk. Bennem személy szerint nagyon sok kérdés, bizonytalanság és várakozás volt, többek között: vajon hogyan fogjuk megérteni egymást, hányan lesznek, hogyan fogunk neki kezdeni, érdekelni fogjuk egyáltalán őket? Ezek a kérdések és bizonytalanságok, azon nyomban elmúltak, amint beléptünk az épületbe és találkoztunk a fiatalokkal. Minden előzetes elvárást meghaladtak, mert hihetetlenül lelkesek, nyitottak és motiváltak voltak. Reméljük, hogy segíteni tudunk nekik abban, hogy felkészülten és bátran léphessenek ki a magyar utcákra, a magyar világba.” – Anna

„Gondolom, nem voltam egyedül a Magyar mint idegen nyelv tanítására jelentkezők között, akik némileg szorongtak az első alkalomtól. Némi tapasztalattal a birtokomban vágtam neki, de tudtam, hogy biztosan más lesz angolul kevéssé, vagy egyáltalán nem beszélő embereket magyarra tanítani, mint amerikai egyetemistákat. Azt látom, hogy nagyon különböző hátterű emberek vannak, főleg Afganisztánból. Némelyik megjárta már Svájcot és mások is voltak itt-ott. Ami nagyon pozitív élmény számomra, hogy a csoport tagjai mennyire támogatják egymást – egyrészt egyesek közülük magukra vették azt, hogy a velünk közös nyelvvel nem rendelkezők számára közvetítsék azt, amit mondunk, másrészt a gyorsabb felfogással rendelkezők a lassabbakat támogatják, segítik. Nagy motiváció van arra, hogy tanuljanak – akár időkitöltésből, akár azért, mert tényleg akarnak kezdeni valamit a nyelvvel, ha esetleg itt maradnak hosszabb távon.” – Gábor

A beszámolókat egybegyűjtötte: Horváth-Szűcs Krisztina