Az Evangélikus Diakónia Integrációs Házat nyitott a Józsefvárosban

Az Evangélikus Diakónia a menekültek segítésére létrehozta tanácsadó irodáját, ahol szociális munkával, közösségi programokkal és nyelvi kurzusokkal segítik a jövőben a hazánkban élő bevándorlókat.

Fabiny Tamás diakóniáért felelős püspök megnyitó beszédében egy újszövetségi történetet idézett, amikor a tanítványok Jézus lakása iránt érdeklődnek és Jézus azt válaszolja, hogy menjenek vele és nézzék meg. „Fontos, hogy mi is, ha megkérdezik tőlünk, hogy hol lakunk, meg tudjuk mutatni, hogy hol lakunk, mi a Magyarországi Evangélikus Egyház hazánkban, Európában, milyen hagyományunk, kultúránk és nyelvünk van. Jézus magával hívja a tanítványokat, hogy menjenek vele. Nem a kitaszítás, a be nem fogadás hangzik el a szájáról, nem reteszeli be az ajtót, nem taszít ki senkit. Nekünk is ezt kell mondani, hogy a hazánkba jövők nézzék meg, hol lakunk, ismerjék meg a kultúránkat, maradjanak, érezzék jól magukat, mi megpróbálunk segíteni nekik a beilleszkedésben. Akik Magyarországra érdeklődve vagy segítséget keresve érkeznek, vagy maguk sem tudják, mit keresnek, azok megtapasztalhatják a mi részünkről a meghívást” – mondta a püspök, majd felsorolta, hogy az integrációs házban lesznek munkatársak, akik tanácsot adnak, ételt adnak, nyelvet tanítanak, közösségi programokat szerveznek, jogi segítséget nyújtanak, hogy aki idejön, ne kullogjon el, ne kerüljön még nagyobb veszélybe, hanem biztonságban érezze magát.
„Nem kérdezzük, kinek mi a vallása, hogy muszlim-e vagy keresztény. Egyszerűen ha bajban van valaki, nálunk segítséget kap. Tudom, hogy ebben az országban, de még ebben az egyházban sem mindenki osztja ezt a gondolatot. De Jézus gondolatát sem mindenki osztotta a nyitottságról és a befogadásról, ő mégis vállalta a kisebbséget, a kihívásokat, így nekünk is azt hiszem, ezt a jézusi utat kell járnunk. A tanúságtétel, csöndes szolgálat, a segítés útját. Köszönet azoknak, akik ebben a szolgálatban részt vállalnak.”
A püspök áldást kívánt a házban folyó munkára, a munkatársakra és a segítséget kérőkre is. „Ne az átok, a háborúság és a békétlenség, hanem az áldás, a szeretet és az irgalom legyen az úr!” – zárta szavait.

A teljes cikket itt tekinthetik meg.

Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna