A tavalyi kétségbeesett roham után ezekben a hónapokban már a menekültek integrációját tekintik feladatuknak a nyugat-európai államok. A dán tündérvilág kissé megkopott, és Németország is tapasztalja, hogy sok érkezőt előbb képezni kell, csak aztán válhat a gazdaság motorjává. A mindennapok azonban már a megoldásokról szólnak.

Mérnökként hidakat épített, metró és vasúti vonalakat kötött össze. Nyugdíjasként is hidakat épít, csak másfajtákat. Embereket köt össze egymással. Francia családokat, közösségeket és a nyugat-európai országba érkezett menekülteket. – Az idegengyűlölet ellen a leghatásosabb fegyver a találkozás, a megismerés. Azt tapasztaltuk, hogy a menekülteket fogadó családok környezetében, baráti körében is megváltoznak a vélemények. Másként néznek rájuk, embernek tekintik őket – mondja Michel Croc, a franciaországi Jezsuita Menekültszolgálat (JRS France) elnöke.

A Marseille közelében élő Croc 2010-ben egy jezsuita barátja biztatására csatlakozott a JRS France-hoz. Nyugdíjasként és hívő katolikusként is szeretett volna másokon segíteni. A Franciaország 45 városában jelen lévő szervezet még 2009-ben indította Welcome in France programját. Ennek lényege, hogy menedékkérőket – az állami ellátórendszerből kiszoruló egyedülálló férfiakat, illetve gyermektelen házaspárokat – legfeljebb 4-6 hétre francia családoknál helyeznek el. – A program célja, hogy a menekültek magukra találjanak, nyugodt körülmények között készüljenek fel az eljárásra, tanuljanak franciául és kezdjék kiépíteni az integrációhoz elengedhetetlen kapcsolati hálót – mesélte lapunknak a nemrég a feleségével, a nyugdíjas matematikatanár és szintén JRS-önkéntes Élisa­beth-tel Budapesten járó Croc.

Tavaly mintegy 400 menekültet helyeztek el ezer családnál. – Ha azt vesszük, hogy a Franciaországban tartózkodó 80 ezer menekült közül 20 ezret a hajléktalanság fenyeget, mert az állam képtelen szállást biztosítani nekik, nem túl nagy ez a szám. A mi küldetésünk az emberi gesztus, a segítség mellett az, hogy felhívjuk a figyelmet erre a problémára. Olyanok vagyunk, mint kavics a cipőben. Ami ugyan apró, de látható. Ráadásul zavar, kényelmetlenséget okoz – magyarázta a nyugdíjas mérnök.

A 2015-ös menekültválság, különösen Ferenc pápa felhívása nyomán naponta több száz telefon, e-mail futott be a JRS France-hoz. Miközben Franciaországba 2014-hez képest „csak” 15 százalékkal több menekült érkezett tavaly, a fogadó családok száma háromszorosára ugrott. Különösen nagy növekedést könyvelhettek el a bevándorlásellenes Nemzeti Front fellegvárának tekintett Dél-Franciaországban. – A politika mindent eltúloz, a menekültek által jelentett veszélyeket is. Nekem az a tapasztalatom, hogy a franciák jelentős részét nem lehet megvezetni. Persze a menekültkérdés bonyolult ügy, nem lehet feketén-fehéren szemlélni – mondta. A francia katolikus püspökök már 2015 júniusában, Ferenc pápa nyilatkozata előtt a többségében muzulmán menekültek megsegítésére buzdították híveiket, az egyházmegyék 2100 migránsnak biztosítottak szállást.

Az önkéntesség, a segítő szándék a 2015. novemberi párizsi merényletek után sem csappant meg, egyetlen család sem lépett ki.

– Az emberek nem vakok, tudják, hogy a szörnyű terrorakciókat nem menekültek, hanem másod- vagy harmadik generációs bevándorlócsaládokból származók, francia és belga állampolgárok követték el

– hangoztatta Croc.

A maximum 4-6 hetes korlátot azzal magyarázta, hogy a segítségből ne legyen örökbefogadás. S az önkéntes befogadókat ne az érzelmeik vezéreljék, hanem az a keresztényi meggyőződés, hogy bajban lévőn, szükségben szenvedőn segítenek. Miután egy menekültügyi eljárás általában négy-hat hónapot vesz igénybe, a kérelmező is legalább ennyi francia családot ismer meg, a kapcsolati hálója is bővül. Az utóbbi Croc szerint olyan fontos a sikeres integrációhoz, mint a munkahely vagy a francia nyelv elsajátítása.

Michel és Élisabeth a saját otthonukban albán házaspárt, pakisztáni és kenyai fiatalembereket egy­aránt vendégül látott. Nincsen kontroll, esténként általában együtt vacsoráznak. A hét végre igyekeznek közös programot szervezni. Az egyik pakisztáni fiút elvitték egy olívatermesztő barátjukhoz, az ­ázsiai vendég délelőtt olívabogyót szedett, délután már a gazda gimnazista fiának segített az angol leckében. A kenyairól kiderült, hogy remek futó, őt beajánlották a városi sportklubhoz. Annak színeiben versenyt nyert, az egész város ünnepelte. Azóta a klubnál edzőként dolgozik, a gyerekek rajonganak érte.

Croc azt mondja, hogy számára az elmúlt öt év felért egy világ körüli úttal. Gazdagabb, színesebb lett az életük a feleségével. Hogy milyen idegennek lenni egy másik kultúrában, ők is megtapasztalták. 1972–1976 között – tíz évvel az algériai háború vége után – az egykori észak-afrikai francia gyarmaton dolgoztak. Oránban befogadták őket, nem dörgöltek semmit sem az orruk alá. Úgy érzik, most rajtuk a sor, hogy kinyissák otthonuk kapuját.

 

Forrás: nol.hu

Kép forrása: JRS France