Iskolai befogadás

A 2016/17-es tanévben a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont tanköteles korú, magyarul nem beszélő gyermekeket fogadott általános iskolájának falai közé. A Jezsuita Menekültszolgálat a gyerekek oktatását és integrációját megkönnyítő feltételek kialakításával támogatja ezt a folyamatot, azóta más iskolákkal is együttműködve.

Magyarországon a menekült gyermekek beiskolázásának rendszere még kidolgozatlan, a magyar oktatási rendszerbe jellemzően megfelelő felkészítés és támogatás nélkül kerülnek be. A nyelvi és a szociokulturális integráció a magyar mint idegen nyelv tanárok, továbbá pedagógiai asszisztensek segítségével valósítható meg, viszont ezek a szakemberek és az alapvető oktatási eszközök nehezen hozzáférhetőek. Az „Iskolai befogadás” program során a sikeres iskolai integráció feltételeihez szeretnénk hozzásegíteni a partnereket.

A menekült gyerekek integrációjának előmozdítása önkéntesek bevonásával zajlik, akik változatos délutáni foglalkozásokkal kerülnek közelebb a gyerekekhez és segítik alkalmazkodásukat megkönnyíteni az új környezethez.

A tanév során a menekült gyerekeknek a magyar oktatásba való sikeres bekapcsolódási feltételeit is igyekszünk feltérképezni, különös tekintettel a program indításának jogi, oktatási és szociális területen felmerülő kérdéseire. Célunk, hogy a tapasztalatokat olyan intézményekkel is megoszthassuk, akik a jövőben menekült gyerekek befogadását és a folyamatot lehetővé tevő iskolai programok indítását tervezik. Reményünk, hogy az elkészült szakmai anyag segítségével az iskolai befogadást célzó intézményi programok bevezetése is gördülékenyebben zajlik majd.