Petr

A mai nap leginkább az új program előkészítésével telt, amit holnaptól szeretnénk elindítani. Délelőtt játékosan tanultunk. Körben ülve dobáltunk egy labdát, és mindenkinek kellett angolul egy egyszerű mondatot mondani, amikor a labdát megkapta (mindig mi kezdtünk egy példával: „Az én nevem Petr, és Csehországból érkeztem). Délután festettünk, illetve leveleket ragasztottunk fel egy papírra, amiből végül elkészült egy nagy fa.

Napközben plakátokat készítettünk, amin a napi programot tudjuk majd kihirdetni. Azt találtuk ki, hogy minden reggel találkozunk, amikor valami egyszerű bemutatkozós játékot játszunk. Utána pedig minden nap tartunk egy műhelyfoglalkozást (készítünk valamit, festünk,…). Ebéd után tázunk, társasozunk, kártyázunk, aztán pedig kimegyünk sportolni, mozogni velük.

Minden napra szeretnénk majd plakátot készíteni a másnapi programmal. Jó lenne különleges és érdekes foglalkozásokat szervezni, ami egyben örömet is okoz, és tudást is átad a fiataloknak.