Harmadik nap – A ház elnevezése Emőke

Emőke

Mivel a ház a munkálatok által egyre jobban alakul, úgy döntöttünk, hogy a harmadik reggelt énekléssel és a fiatal menekültekkel való találkozással töltjük. Már az első nap feltűnt, hogy nagyon szeretik a zenét és az éneklést. Ma már a gitárunkat is magunkkal hoztuk. Már kérték, hogy hozzuk el nekik, és meglepő módon páran azt is mondták, hogy szívesen megtanulnak gitározni. Az elején kint ültünk egy körben, énekeltünk és hallgattuk, ahogy egy barátunk gitározott nekünk. A csendnek és a békének egy szép pillanata volt ez.

Ma a fiatalokkal az Eid Mubarak ünnepségre is készülődni kezdtünk. Tegnap megmondták, hogy az ünnepléshez mikre lenne szükségük, így mi elmentünk megvenni nekik az alapanyagokat. Később 3 csoportot alkottunk, az egyik a házat takarította, a másik frizbizni indult, a harmadik pedig rajzolt. A fiatalok érdeklődésük szerint mind csatlakoztak valamelyik csoporthoz. A rajzolós csapat egy nagyon szép és színes posztert készített, amit majd egy jól látható helyre szeretnénk feltenni. Amúgy majdnem mindannyian nagyon nyitottak akkor is, ha segíteni kell és velünk együttdolgozni. Ezért is sikerült ma még az ablakokat és ajtókat is letakarítanunk. Fontos megemlíteni, hogy a legtöbben tudják, hogy ez a ház számukra és a később érkezők számára van, ezért néha ötleteket is adnak nekünk, hogy hogyan rendezzük be a termet. Ma ötletekkel jöttek oda hozzánk, hogy milyen nevet adjunk a háznak. Eddig úgy tűnik az új házat BOLDOG HÁZ-nak fogják hívni.