Hiánypótló kerekasztal-beszélgetésnek adott otthont a Párbeszéd Háza február 7-én. A horvát és a szerb Jezsuita Menekültszolgálat vezetői, Dražen Klarić és Adrian Nikačević osztották meg az érdeklődőkkel munkájuk során szerzett tapasztalataikat.

A jelenlegi feszült és átpolitizált helyzetben eleve nehéz – vagy szinte lehetetlen – indulatok nélkül beszélni a menekültekről és migránsokról. A médiából ugyan szabályosan zúdulnak ránk a velük kapcsolatos hírek; de valódi, személyes tapasztalatokból-találkozásokból származó információkhoz kifejezetten ritkán jutunk.

Ez a beszélgetés üdítően más hangot ütött meg. Nyugodt volt, tárgyilagos, és rendkívül informatív. Messze túlfeszítenénk ennek a beszámolónak a kereteit, ha akár csak összefoglalnánk, amiről két óra alatt szó esett; annyi mindenesetre biztos, hogy a részvevők egy pontos és átfogó képet kaphattak a menekültek helyzetéről Szerbiában és Horvátországban.

Aki végighallgatta ezt a tapasztalatcserét, nem kapott kész válaszokat és megoldásokat. Sokkal inkább az vált világosabbá, hogy Szerbiában és Horvátországban is – ugyanúgy, ahogy minden,  a menekülthelyzetben érintett országban – egy olyan összetett és bonyolult helyzettel állunk szemben, amelyre egyszerű válaszok nincsenek, és nem is lehetnek. Ez talán kevésbé hangzik megnyugtatóan, mint a média által sugallt egyszerű megoldások, a kérdésről való őszinte gondolkodás viszont talán éppen itt kezdődik.

Erre hívta fel a figyelmet Adrian Nikačević is a beszélgetés végén. Ahogy egy könyv megítélésekor nem hagyatkozhatunk pusztán a borítójára, úgy a menekültek esetében sem hihetünk pusztán annak, amit a médiában látunk. A „borító” mögötti konkrét, névvel és történettel bíró emberekkel való találkozás adhat róluk valóban hiteles képet.