Multikulturalizmus válság? Miféle válság?

Azonosítanunk kell a közös pontokat és meg kell érteni a különbséget.
A Molnár Tamás Kutató Központban tartott konferencia összefoglalója.

Multikulturalizmus válság? Miféle válság? címmel rendezett tudományos konferenciát a Molnár Tamás Kutató Központ 2016. február 5-én. A konferencia apropóját Molnár Attila Károly, a kutató központ igazgatója úgy foglalta össze: be kell látnunk, hogy a mai kor egy poszt-multikulturalista kor, így eljutottunk arra a pontra, hogy kötelező arról elmélkednünk, hogyan lehet tovább menedzselni a társadalmakat. Ésszerű határokat állítunk fel egy közös cél érdekében, vagy a teljes liberalizmus jegyében a békés egymás mellett élés ideológiája mentén megengedő politikát folytatunk?

Szilvay Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusz hallgatója, a „Túlérzékenység kultusza” c. előadásában rámutatott, Saussure óta tudjuk, minden csak a nyelvi szerkezeteken, és a bennük tükröződő hatalmi struktúrákon keresztül ismerhető meg. Kiemelt szerep jut tehát a nyelvi megnyilvánulások vizsgálatának, egyúttal észre kell vennünk itt is a dichotómiát: a szólásszabadság elve merőben szembe helyezkedik a sértésmentességhez való joggal, vagyis valamelyiknek óhatatlanul sérülnie kell. Noha az angolszász kultúrában gyökerező PC mozgalom látszólag megoldás lehet a problémára nézve, annak túlhajszolása egy konfliktuskerülő kultúra kialakításához vezethet, amely nem a legcélravezetőbb a társadalmak fejlődése érdekében. Felmerült az a kérdés is, hogy vajon az egyetemeken hirdetett „safe space” és „trigger warning” hozzáállás nem épp magát a tudományos fejlődést kezdi-e ki hosszútávon?

A multikulturalizmus az identitás töredezettségének politikai következményeit kívánja megoldani – fogalmazott a második előadó, Ungár Péter. Véleménye szerint a kisebbségekkel való együttélés európai módja mára megbukott, hiszen a tolerancián alapuló diverzitás nem mozgatta előre a demokratikus folyamatokat. Az olyan kérdéseket vizsgálva, mint hogy a multikulturalizmus vajon növelte-e az állampolgári részvételt, vagy csökkentette-e a munkahelyi egyenlőtlenségeket, arra a belátásra kell jutnunk, hogy az integrációnak igenis jobb, ha iránya van: a kisebbségeknek be kell olvadniuk a többségi társadalomba, csakis az lehet előremutató.

Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet munkatársa, az integrációs kérdés biztonságpolitikai aspektusairól beszélt. Úgy fogalmazott, az integráció kölcsönös kötelezettségekkel jár mindkét fél számára, a folyamat sikere pedig függ a rendelkezésre álló időtől, az anyagi forrásoktól, illetve a kellő szakértelemtől. Nem lehet elég azonban mindezek biztosítása, hiszen szükség van önmagunk és a másik fél átfogó ismeretére is. Kierkegaard arra figyelmeztetett, ahhoz, hogy megértsünk valakit, meg kell értenünk, hogy ő honnan jött, minden más csupán arrogancia.

Navracsics Tibor európai uniós biztos, reflektálva a korábban elhangzottakra, a konferencia utolsó előadójaként elmondta, számára a multikulturalizmus nem pozitív, de nem is negatív érték, hanem „egy szükségszerű együttélési forma, amivel ha akarunk valamit kezdeni, akkor ahelyett, hogy doktrínává fejlesztjük, inkább a problémáit és előnyeit kell néznünk”. Hangsúlyozta: az interkulturális párbeszéd célja az, hogy megismerjük egymást, a másik múltját, szimbólumait, érzékenységét, ugyanakkor ez „nem kell, hogy elvezessen minket egy politikai hiperkorrektséghez”, a cél pedig az, hogy azonosítsuk a közös pontokat és megértsük a különbségeket. Navracsics Tibor közölte, a bevándorlási hullám miatt ma nagyobb számban jelentkeznek a kulturális ütközések, ezért „jobban oda kell figyelnünk azokra a lépésekre, amelyek biztosítani tudják a társadalom integritását, stabilitását”. Ugyanakkor kérdésként vetette fel, hogy a problémát a menekültek és migránsok „idejövetele és újszerűsége” okozza, vagy pedig „a mi identitásbeli bizonytalanságunk”.