A magyar jezsuita közösség célként fogalmazta meg 2015 során, hogy olyan kiadványokat kutat fel és oszt meg, amelyek segítik a magyar társadalmat, elsősorban a pedagógusokat abban, hogy hitelesen és a keresztény értékek mentén tudjanak beszélgetni a rájuk bízott diákokkal a migrációban érintettek helyzetéről. Ennek jegyében adaptáltuk a Nemzetközi Jezsuita Menekültszolgálat által készített, az idegenek befogadását, a különböző származású és egyaránt értékes és érdekes emberek témáját feldolgozó munkafüzeteket.

Két munkafüzet egyenként 40-40 oldalban a társadalmi befogadás-kirekesztés témájának csoportos feldolgzásához kínál segítséget az általános és a középiskolás korosztály számára. A munkafüzetek a 2015-ös válságot megelőzően készültek, a bennünk megjelenő értékek és kérdésfelvetések általános emberi értékeket jelenítenek meg, a megértést és a különböző társadalmi csoportok egymás iránti nyitottságát szeretnék erősíteni a gyermekekben.

A 2018 tavaszán megjelent harmadik füzet általános-vagy középiskolai tanárok számára készült. Hiánypótló módszertani útmutatást nyújt a pedagógusoknak, és ezáltal hasznos kísérője a két munkafüzetnek.

A kiadványok nyomtatott formában a Jezsuita Menekültszolgálat munkatársától, Kővágó Emesétől rendelhetők meg a uh.zs1524254831mj@es1524254831eme.o1524254831gavok1524254831 email címen.

A kiadványok PDF formátumban ingyenesen itt érhetők el.