Segítsünk együtt! – Jezsuiták a háborús menekültekért

Miközben megrendülten olvassuk az Ukrajnában dúló háború híreit, jóleső érzés megtapasztalni, milyen sokan nyújtanak támogatást a harcok elől menekülőknek, illetve mindazoknak, akik a fenyegetés közepette továbbra is a szülőföldjükön maradnak. A magyar jezsuiták is igyekeznek kivenni részüket a bajba jutottak megsegítéséből, valamint a barátaiktól már most sorra érkező felajánlások minél hatékonyabb felhasználásából, elosztásából, közvetítéséből.

A cselekvő szeretetből fakadó teendők koordinálására a magyar Jezsuita Menekültszolgálat rendi felelőse, Sajgó Szabolcs SJ irányításával munkacsoport jött létre, mely azonnali intézkedésként az alábbiakról határozott:

• Vállaljuk, hogy a hozzánk érkező pénzadományokat jezsuita kapcsolatainkon keresztül a háború elől menekülők, illetve a Kárpátalján maradt családok javára használjuk fel. Az anyagi támogatást kétféleképpen tudjuk fogadni:

Felajánlását átutalhatja a rendtartomány folyószámlájára. Kedvezményezett neve: JTMR Adományszámla
Számlaszám: HU23 10702019-19014056-55200004 (CIB Bank Zrt.)
Közlemény: „Ukrajna”, valamint az ön e-mail- vagy postai címe.

Külföldről történő utalás esetén: 
Kedvezményezett neve: JTMR Adományszámla
Számlaszám: HU23 10702019-19014056-55200004
Swift/BIC: CIBHHUHB
Name: CIB Bank ltd.
Address: 1024 Budapest, Petrezselyem u. 2-8.
Notice: Ukrajna, valamint az ön e-mail- vagy postai címe.

Bármilyen készülékről hívhatja a 13600-as telefonszámot. Kapcsolás után meg kell adni a 07-es kódot (vagy SMS-ben a 13600-as számra üzenetként elküldeni a 07-es számot.) Minden hívás vagy SMS egységesen 500 Ft támogatást ér.

Online adományozási felület: adjukossze.hu

• Mindennek megalapozásaként saját forrásból 5 millió forintot különítünk el a hozzánk érkező menekültek kiadásainak, valamint az otthon maradott rászorulók támogatására, illetve a segélyezés hátterének biztosítására.

• A rendtartomány egyes intézményeiben – lehetőségeihez mérten – szállást ajánl fel a hazánkba érkező háborús menekültek számára.

• Barátaink lehetőségeinek felmérésére, felajánlásainak összegzésére létrehoztunk egy online felületet. Ezen a kérdőíven lehet folyamatosan jelezni, ha valaki szállással, ezen pedig, ha önkéntes munkával segítene.

• A fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérjük, élő kapcsolatban állunk az egyházi és civil társszervezetekkel, valamint állami szervekkel, s munkánkat a továbbiakban is úgy szervezzük, hogy a segítség a leghatékonyabb módon érvényesüljön.

Imádkozzunk és cselekedjünk együtt a bajba jutottakért!