Nyári táborba keresünk önkéntes segítőket

Nyári táborba keresünk önkéntes segítőket

Augusztus 27-től 31-ig iskola-előkészítő napközis tábort tartunk Budapesten. A táboroztatásban való segítésre keresünk önkénteseket, akik mind az öt napon, reggel 8-tól délután 2-ig velünk tudnak lenni. Elsősorban a gyerekekre, fiatalokra való nyitottság szükséges, és a korábbi táboroztatós tapasztalatnak is örülünk, de ez nem előfeltétele a csatlakozásnak.

Jelentkezni a lentebb található űrlap kitöltésével lehet.

A jelentkezéseket július 10-éig várjuk.

A  tábor előtt egy vagy két tábor előkészítő megbeszélést tartunk, aminek időpontját, részleteit a jelentkezés elfogadását megerősítő e-mailben küldjük majd.

 Jelentkezz önkéntesnek!

Jelentkezem!