Black Man Not Identificate – Az ELmenekülŐK filmklub harmadik alkalma

A helyszín: Ceuta. Ez a város Marokkóban található, viszont Spanyolországhoz – és így az Európai Unióhoz is – tartozik. Ennek a ténynek a migráció szempontjából hatalmas jelentősége van, hiszen az Európába tartó menekültek közül sokan ezen a városon keresztül kísérlik meg elhagyni Afrikát.

Mindez azonban rendkívül veszélyes: három, pengedrótból készült kerítés, közöttük pedig járőröző rendőrök állják a menekültek útját. A továbbjutás Európába pedig azok számára sem garantált, akik bejutnak a városba: hosszas várakozási idővel, illetve a bürokrácia könyörtelen, eltárgyiasító közönyével találják szemben magukat.

Itt játszódott a Black Man Not Identificate című rövidfilm, amely filmklubunk harmadik alkalmán került vetítésre. A legváltozatosabb eszközökkel érzékeltette a nézőkkel a Ceutában várakozó emberek nyomasztó, kilátástalan helyzetét, illetve azt a folyamatot, ahogyan saját arccal, történettel, tervekkel rendelkező egyénekből számokká válnak a bürokratikus ügyintézés során. Emellett emléket állít azoknak is, akik életüket vesztik, miközben megpróbálnak bejutni a városba – ezek az azonosítatlan fekete férfiak elvesztik még a nevüket is, csupán egy szám jelöli őket a temetőben.

A filmet követő beszélgetés során egyfelől a film által felvetett kérdéseket jártuk körül, Sajgó Szabolcs atya vezetésével. Mindannyian végiggondolhattuk, hogy vajon mi hány emberrel vagyunk képesek úgy kapcsolatba lépni vagy éppen kapcsolatban maradni, hogy ne puszta számok legyenek, hanem megmaradjon emberi méltóságuk: egyszeriségük, megismételhetetlenségük, arcuk, személyes történetük…
A beszélgetés második felében meghívott vendégünk, Földváry Bernadett többek között beszélt kutatási témájáról, az emberkereskedelemről, és arról, hogy hogyan használják ki az embercsempészek a menekültek kiszolgáltatott helyzetét.

Ha filmklubunk eddigi alkalmai nem szolgáltak egyszerű, minden helyzetre érvényes válaszokkal, akkor ezt erről a harmadik vetítésről még inkább elmondhatjuk. Bízunk viszont abban, hogy az este során felvetett kérdések és különböző nézőpontok legalább annyira gazdagították a résztvevőket, mint minket, szervezőket.

 

A kép forrása: jrseurope.org