A JMSz önkénteseket keres

A bicskei befogadó állomás bezárását követően a már meglévő programok mellett olyan feladatok kristályosodtak ki az elmúlt hetekben, – a folyamatos változásokra és szükségletekre reflektálva, – amelyekre várjuk az önkéntesek segítségét, közreműködését is.

Mind az iskolába járó gyermekekkel való foglalkozás, mind pedig a családok és fiatal felnőttek befogadása, kísérése folyamatában minden olyan kisebb feladat elvégzése nagy segítséget jelenthet, amelyet önkéntesként is el lehet vállalni. Ezek a lehetőségek jelenleg az alábbiakat foglalják magukban:

  • családok és fiatal felnőttek mentorálása, kísérése;
  • délutáni iskolai foglalkozások tervezése, szervezése és megtartása;
  • a hétköznapi kapcsolattartást segítő, elsősorban francia nyelvű közvetítés;
  • felnőttek számára a magyar nyelv elsajátítását segítő egyéni foglalkozások tartása;
  • gyermekek kísérése különböző rendszeres programokra (pl. úszás);
  • családok számára hétvégi programok szervezése, megvalósítása;
  • fiatal felnőttek egyéni, magyar nyelvű korrepetálása.

Amennyiben valamelyik terület felkeltette az érdeklődéseteket, lenne rá kapacitásotok, időtök, kedvetek, és úgy érzitek, hogy szívesen csatlakoznátok a programjaink valamelyikébe, forduljatok hozzánk bizalommal.

Ahol sürgős segítségre van szükség:

  1. Délutáni foglalkozások a Patronában
  2. Szabadidős tevékenységek megvalósítása
  3. Családok mentorálása

Korábbi önkénteseink keressék Szalma Balázst az alábbi elérhetőségeken:

szalma.balazs@jmsz.hu
+36-30/198-8929

A jelentkezés menete újonnan jelentkezők esetében:

  1. online jelentkezés kitöltése a www.jmsz.hu honlapon
  2. személyes beszélgetés és részletesebb információ átadása
  3. önkéntes szerződés megkötése
  4. az önkéntes-szolgálat végzése alatt részvétel a havi szupervíziós alkalmakon.
  5. Várjuk jelentkezéseiteket!